TÖRŐCSIK PALKÓ CSIZMÁI

Törőcsik Palkónak hívták azt a kis suhancot, aki az újságot szokta mihozzánk hordani regge­lenként. Jókedvű fiú volt, néha tréfálgattam vele. Egyszer azonban semennyiért se lehetett szavát venni. Sebesen letette az újságot az asztalra, s úgy kiszaladt, mintha kergették volna. Másnap aztán vallatóra fogtam a kis legényt:

- No, Palkó, mi bajod volt tegnap? Tán megette a tyúk a kenyeredet?

Palkó lesütötte a buksi fejét.

- Magunk is megettük volna, ha lett volna. De nem volt a háznál egy falat harapnivaló se.

Mindjárt a markába adtunk egy vajas kiflit. A gyerek nekividulva dugta zsebébe a süteményt.

- Hazaviszem. Kis húgom még úgyse evett ilyent életében.

Jól benne jártunk már a télben, mikor megint megesett a szívünk a Palkó gyereken. Mérges szelek majd elvitték a háztetőt, szitált a hó, s még az ablakon kinézni is fázott az ember, mégis mezítláb hordta az újságot a kis Törőcsik. Olyan is volt a lába, mint a kék posztó.

Akadt a kamrában valami viselt csizmácska.

Odaadtuk neki. A király bársonycsizmájának nem örült volna úgy meg Törőcsik Palkó, mint ennek. Olyan boldogan szorongatta szívéhez, hogy öröm volt nézni.

- Inkább a lábadra húznád, Palkó - biztattam a gyereket.

- Majd odakint, most sietek, mert sok még a széthordani való újságom.

Másnap reggel a rendes időben megint beállított Palkó, de megint csak mezítláb. Mikor azt kérdeztem tőle, hova tette a csizmát, fülig pirulva felelte:

- Odaadtam a testvéremnek.

Szerencsére bírtunk még egy pár ócska csizmát keríteni, s ott nyomban föl is húzattuk Palkóval. Harmadnap megint csak mezítláb kocogott be hozzánk. Ugyancsak verte a sarkát a földhöz, hogy fölmelegedjék egy kicsit. Most már haragosan kiáltottam rá:

- Hát már megint nincs csizmád?

- Nekiadtam a másik testvéremnek - rebegte ijedten.

- Hány testvéred van?

- Hat.

Nem szóltam semmit. Hanem megfogtam a Palkó kezét, s elvezettem a csizmás boltba. Vettem neki egy pár új csizmát, s a lelkére kötöttem, hogy ezt már el ne merje ajándékozni. Dehogy merte, úgy megbecsülte, hogy tán még a feje alá is tette éjszakára. Örült a lelkünk, mikor hallottuk Palkó csizmáinak kopogását.

- Legalább a lába nem fázik szegény gyereknek - mondogattuk boldogan.

Egyszer úgy tél vége felé, ahogy kinézek az ablakon, látom, hogy két gyerek áll a kapuban. Két egyforma Törőcsik gyerek. Csakhogy az egyiknek csizma van a lábán, a másiknak meg nincs csizma a lábán, de nagy csomó újság van a hóna alatt. Uram Isten, mi lesz ebből?

Hát az lett, hogy az egyik levetette a csizmát, a másik meg, a mi Törőcsik Palink, fölhúzta, s fölszaladt sebesen a lépcsőn.

- Siess, hé - kiáltott utána a másik -, mert mindjárt nyolcat üt az óra!

Palkó csak benyitott az újsággal, s már szaladt is kifelé.

- Gyere vissza, Palkó - kiáltottam utána -, mondani akarok valamit!

- Majd holnap, kérem szépen - szólt vissza futtából -, ma nagyon sietős a dolgom.

Megfordultam és utánaballagtam. Mire kiértem a kapuba, már a másik fiú lábán volt a csizma. Palkó sápadtan hebegett:

- Ne tessék rám haragudni, kérem szépen. Imre testvérem a dohánygyárba jár dolgozni, oda pedig nem eresztik be mezítláb. Azért adtam neki a csizmát. Én csak addig szoktam felhúzni, míg az úrékhoz fölszaladok.

Ilyen gyerek ez a mi Törőcsik Palkónk. Mezítláb húzta ki a telet, pedig három pár csizmája is volt. Nem tudom, hogy hányan tennétek meg ilyent a testvéretekért!