A táltos suszter

 

 

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy szegény suszter. Ez a szegény suszter híres volt a szegénységéről is, a mesterségéről is. Mert a faluban senki olyan szép csizmát, cipőt, topánkát, papucsot nem tudott készíteni, mint ő. De még a városba is eljutott a híre.

No, a szegény suszterhez egy napon odamegy a felesége, s panaszkodni kezd:

- Fáj a fejem, hasogat, nyilallik, jaj, mit tegyek? Jaj, mihez fogjak?

Abban az időben még nem élt orvos minden faluban, a szegény suszter a füvesasszonyhoz ment hát. A füvesasszony megmondta, milyen főzetet igyék a suszter felesége, hogy elmúljék a fájás a fejéből. De ihatta a főzetet, ha ezerszer annyit iszik belőle, akkor sem használt volna.

Az asszony jajgatott, a szegény suszter meg se dolgozni nem bírt, se aludni, annyira sajnálta a feleségét. Nem is csinált egyebet, mint hogy naphosszat törte a fejét, mivel segíthetne rajta.

Tudta már az egész falu, hogy a suszterné fejébe beállott a fájás. Meg azt is, hogy kimenni nem akar belőle.

Hallott a bajról a tanító is. Elment a suszterhez, s így szólt hozzá:

- Hallod-e, te szegény suszter, menj el a városba. Keresd meg a tűzoltótornyot. A tűzoltó­toronnyal szemben van egy ház, abban lakik a táltos doktor. Vagy az a doktor gyógyítja meg a feleséged, vagy senki.

Megköszönte a suszter a jó tanácsot, s nekivágott az útnak a város felé. Megtalálta a várost, a városban a tűzoltótornyot, a toronnyal szemközt a doktor házát.

Magát a doktort nem találta meg ilyen gyorsan, mert vártak rá legalább tízen. Várt egy órát a suszter, talán két órát is várt, amíg bemehetett a táltos doktorhoz.

Asztal előtt ült a táltos doktor, fekete kaftánban, a fején hegyes süveg, a süvegen díszül toll. Soha efféle szerzettel a suszter nem találkozott, el is bámult, hogy a szája nyitva maradt, de a kucsmáját is elfelejtette levenni.

De ha eszébe jutott volna, hogy födetlen fővel illendő a szobába belépni, akkor sem vehette volna le a kucsmát. Mert a szolga, aki bebocsátotta, úgy képen teremtette, hogy a kucsma leesett a fejéről.

No, gondolta a suszter, ez az ismeretség nem jól kezdődik.

- Kendnek mi baja? - kérdezte a táltos doktor.

Megrázta a fejét a suszter, hogy neki semmi baja nincs.

- Egészséges? - firtatta tovább a doktor.

- Én az - mondta a suszter.

- Tán azt akarja kend, hogy én betegítsem meg? - tréfálkozott a doktor.

Mire a suszter így felelt:

- Én inkább azt akarnám, hogy kend jöjjön velem, és gyógyítsa meg a feleségemet, mert gyökeret eresztett a fejében a fájás.

- Messziről is meggyógyítom én a betegséget, azért vagyok táltos - mondta a doktor.

Azzal tollat vett meg papirost, és a tollal írt valamit a papirosra. Aztán elmondta, hogy a suszter a papirossal menjen el a patikába. Ott megkapja az orvosságot. Az orvosságot addig itassa a feleségével, míg a fejfájás el nem múlik.

A szegény suszter megköszönte a receptet, zsebre vágta, s ment is volna dolgára, ha a táltos doktor meg nem állítja:

- Hát a fizetségről megfeledkezett kend?

Megkérdezte a suszter, hogy mennyi jár fizetségül.

- Egy arany - felelt a táltos doktor.

Az aranyat zsebre vágta, s már intett is a szolgának, hogy eresztheti be a következő beteget.

A szegény suszter meg elment a patikába, kiváltotta az orvosságot, aztán sietett haza, ahogy a lába bírta.

Odahaza megitatta az orvosságból a feleségét. A fele orvosságot sem itta meg az asszony, máris kiállott a fájás a fejéből. Használt hát az orvosság.

- Tudod, mit gondoltam? - kérdezte a szegény suszter.

- Mit? - kérdezte az asszony.

- Csak azt, hogy doktor leszek.

Az asszony megcsóválta a fejét. Annyira csóválta, kis híján leesett a nyakáról. Mikor már eleget csóválta, így szólt:

- Paraszt vagy te, tudatlan paraszt. Se írni, se olvasni nem tudsz. Hogy lehetnél hát doktor?

Mire a suszter úgy felelt:

- Megnéztem, hogy kell csinálni. Nemhiába vagyok mesterember, amit én egyszer látok, azt meg is tanulom.

De az asszony tovább akadékoskodott.

- Nemcsak tudomány kell a doktorsághoz, hanem pénz is.

- Pénz is lesz - mondta a suszter.

Azzal már ült is le a suszterszékbe, s dolgozni kezdett serényen. Összeszedte minden mester­ségét, úgy dolgozott. Majd hogy púpja nem nőtt nagy iparkodásában. De készített is olyan szép pár csizmát, hogy öröm volt ránézni.

Megmutatta a pár csizmát a feleségének. Az csak nézte, nézte, olyan szép volt, nem bírta a tekintetét eloldozni róla.

- No - mondta a szegény suszter -, ebből majd lesz pénz, hogy házat vegyek a városban, kaftánt, hegyes kalapot, színes tollat, papírt, ceruzát, asztalt, széket, meg ami még kell a doktorsághoz.

Tarisznyába tette a pár csizmát, s elindult a királyhoz. Az volt a számítása, hogy ajándékul adja a pár csizmát a királynak. A király meg azért király, hogy ha ajándékot kap, drágább ajándékkal viszonozza.

Elért a palotához, be akart menni, de a kapus útját állta.

- Miért nem engedsz be? - kérdezte a szegény suszter. - Nem látod, hogy ajándékot viszek a királynak?

- Most már látom - felelt a kapus -, de csak akkor bocsátlak be, ha nekem adod a felét annak, amit a királytól kapsz.

Mit tehetett a szegény suszter, odaígérte a kapusnak a királyi ajándék felét. A kapus intett, hogy mehet.

Megy, megy a szegény suszter, egyszer csak megint útját állja valaki.

- Miért nem engedsz be? - kérdezte a suszter. - Nem látod, hogy ajándékot viszek a királynak?

- Most már látom - felelt az ajtónálló -, de csak akkor bocsátlak a király elé, ha nekem adod a felét annak, amit a királytól kapsz.

Mit tehetett a szegény suszter, odaígérte az ajtónállónak a királyi ajándék másik felét. Az ajtónálló bejelentette a királynak.

Bemegy a szegény suszter, látja a királyt a trónon, nagy fényességében.

- Mit akarsz, te szegény ember? - kérdi a király.

- Ajándékot hoztam, felséges király atyám - mondta a suszter -, egy pár csizmát hoztam ajándékba.

Úgy megörült a király, a trónra is felugrott. Hogyne örült volna, mikor ilyen szép csizmát még életében nem látott. Amellett a maga csizmáját úgy elnyűtte már, hogy királyi nagylábujja kikandikált belőle.

A régit a sarokba dobta, az új csizmát felhúzta, aztán megkérdezte a szegény susztert:

- Mit kívánsz jutalmul? Egy vödör aranyat? Két véka ezüstöt? Gyémántot, rubintot? Mindent megkapsz, amiért így megörvendeztettél.

De hiába ajánlott a király bármit, a szegény suszter csak a fejét rázta, hogy nem kell, nem kell, nem kell.

- Hát ha se arany, se ezüst, se drágakő nem kell, mit adjak akkor? - kérdezte a király.

- Ha nem sajnálja tőlem felséged - felelte a suszter -, veressen rám száz botot.

Csodálkozott a király, de nem sokáig.

- Ha csak ez hiányzik, megkaphatod - mondta a király, s kettőt tapsolt.

Mire bejött egy szolga. A király így szólt:

- Keress egy botot, s gyere vissza harmadmagaddal.

Nem kellett sokáig várni, jött a három szolga a bottal, kérdezték, mi a teendő. A király meg­paran­csolta, hogy az egyik szolga vegye a hátára a susztert, a másik üsse a bottal, a harmadik meg számolja az ütéseket.

Az első szolga a hátára kapta a susztert, de az kiabálni kezdett, ahogy a torkán kifért. Azért kiabált, hogy hívják be a kapust, mert őt illeti a királyi ajándék fele.

Bejön a kapus, kérdi tőle a király, hogy miben alkudott meg a suszterrel. Nem tagadhatta a kapus, bevallotta, hogy a királyi ajándék felét kérte.

- Ha kérted, most megkapod - mondta a király.

Az első szolga a hátára kapta a kapust, a második verte a bottal, a harmadik számolta az ütéseket. Mikor az ötven ütést leszámolták, intett a király, hogy most a suszteren a sor.

Megint a hátára kapja az első szolga, a suszter megint kiabálni kezd. Kérdi a király, miért kiabál? A suszter elmondja, hogy az ajándék másik felét az ajtónállónak ígérte.

Behívatták az ajtónállót, annak is leszámolták a részét. A király két vödör aranyat adott a suszternek. Azt mondta, ilyen okos susztert még nem látott, megérdemli.

Gyalogszerrel ment el a falujából a suszter, lóháton tért vissza. Első dolga az volt, hogy megmutatta a feleségének, mennyi aranyat kapott a királytól.

- Most látom csak - mondta a felesége -, hogy nem közönséges suszter vagy te, hanem táltos suszter.

Amire a suszter így felelt:

- Eddig táltos suszter voltam, ezentúl táltos doktor leszek.

Ahogy mondta, úgy is lett. Még aznap átköltöztek a városba. A suszter vett egy üres házat, asztalt, széket, ceruzát, papirost. Maga fekete kaftánba öltözött, a fejébe hegyes süveget vágott, a süvegbe színes tollat tűzött. A kapura meg kiíratta, hogy olyan doktor lakik ott, aki mindent tud.

Másnap jöttek a betegek. Délre már úgy megtöltötték a várószobát, mozdulni is alig bírtak benne. A suszter sorra behívta a betegeket. Megkérdezte mindenkitől, mi baja, írt egy receptet, kért egy aranyat, s útjára bocsátotta mindegyiket.

A betegek meg elmentek a recepttel a patikába. Igen ám, de a suszter nem tudott írni. Nézte a patikus a receptet, vakarta a fejét, mert nem értett belőle semmit.

Mit csináljon? Mit csináljon? - Ha a beteget nem szolgálja ki, elmegy másik patikushoz. Ha rossz orvosságot ad neki, abból neki származik baja.

Addig-addig töprenkedett, hogy kisütötte, mit tegyen. Kikérdezte a beteget, mije fáj, s ahhoz képest adott neki orvosságot, hogy a fejét fájlalta-e vagy a gyomrát.

Szerencséje volt a suszternak, mert minden betege jó orvosságot kapott, s a jó orvosságtól minden beteg meggyógyult. Ettől aztán még nagyobb híre lett. Annyi beteg özönlött hozzá, még egy várószobát kellett építtetnie. Abba is alig fértek bele.

Élt a városban egy gróf. Ez a gróf csak a lovakat szerette. Egy éjjel betörtek hozzá, s elhajtották a két legszebb lovát. Mikor megtudta, mi történt, a gróf maga elé parancsolta a kocsisát.

- Ide hallgass, te kocsis - mondta neki -, három napot adok neked, hogy a lovaimat előkeresd. Ha addig nem kötöd a két lovat az istállóba, fölakasztatlak.

Tudta a kocsis, hogy a gróf megteszi, amivel fenyegetődzik. Nyakába vette hát a várost, és kereste a lovakat mindenfelé. De hiába iparkodott, nem lelt nyomukra.

A harmadik napon eszébe jutott a mindentudó doktor. Gondolta, szerencsét próbál nála. Beült hát a váróterembe, s várt sorára.

Egy órát várt, akkor bemehetett. A suszter megkérdezte tőle:

- Hadd hallom, mi bajod?

Elmondta a kocsis, hogy a gróf lovait ellopták, s ha ő másnapra elő nem keríti a lovakat, kötélen búcsúzhat az élettől.

- Tudsz-e segíteni rajtam, mindentudó doktor? - kérdezte a végén.

- Már hogyne tudnék! - felelte a táltos suszter. - Adok egy receptet, elmégy vele a patikába. Ott mindjárt megiszod az orvosságot, aztán ahány lopott lovat találsz, mind a tied lesz.

A boldogtalan kocsis nem nagyon hitt az orvosságban. De jobb reménység nem kínálkozott, beállított hát a patikába. A patikus megnézte a receptet, látta, hogy a mindentudó doktortól való, megkérdezte a kocsist, hogy mi híja az egészségének. Felelt a kocsis, hogy neki semmi baja, a lovakkal van baj.

Ebből a patikus azt értette, hogy a kocsis lónak viszi az orvosságot. Adott hát neki lónak való orvosságot. A kocsis megfizette az orvosság árát, azzal egyenest a kúthoz ment, s bevette, ami orvosságot kapott, mind.

Hát abban a szent percben csikarni kezdett a gyomra, de úgy, hogy falra mászott volna, ha lett volna fal a közelben. Mivel fal nem volt, futni kezdett, mintha puskából lőtték volna ki. Meg sem állott az erdőig.

Akkor már ő is elfáradt a szaladástól, az orvosság is elfáradt benne. Ledőlt hát az erdőben, s töprengeni kezdett, hogy mi lesz vele. Ahogy így töprengett, eszébe jutott a két ellopott ló. Meg az is eszébe jutott, hogy ha a lovakat elő nem keríti, a gróf fölakasztatja. Az egyik lovat Peckesnek hívták, a másik lovat Hódasnak. Felsóhajtott a kocsis, majd elszállott a lelke:

- Hej, Peckes, hej, Hódas, miért nem könyörültök meg rajtam!

Úgy történt, hogy a tolvajok épp az erdőnek azon a részén kötötték ki a lopott lovakat egy cserjésben. A lovak felismerték a kocsis hangját, s nyerítettek válaszul.

A kocsis megismerte a nyerítésüket, s mindjárt szaladt be a sűrűbe. Közben így kiáltozott:

- Itt vagyok, lovacskáim, itt vagyok, sosem hagyjuk el többé egymást.

Megtalálta hamarosan a két lopott lovat. De azon a kettőn kívül még fél ménesre valót talált az erdőben. Rabló éppen nem volt ott, elhajtotta hát valamennyi lovat. Bekötötte mindet az istállóba, aztán szólt a grófnak, hogy jöjjön, nézze meg a lovait.

Megörült a gróf, hogy két kedvenc lova előkerült. De megörült a többi lónak is. Mindjárt faggatni kezdte a kocsist, hogy lelt rá a lovakra.

A kocsis elmondta hűségesen, hogy a mindentudó doktor receptje igazította útba. Mikor a történetet meghallotta, a gróf rászólt a kocsisra, hogy siessen, fogjon be, mennek a doktorért, s viszik a királyhoz.

- Talán bizony beteg lett a király őfelsége? - kérdezte a kocsis.

Megrázta a fejét a gróf, hogy nem beteg, miért volna beteg. Más baj van. Ellopták a királykisasszony aranygyűrűjét, azt kell megtalálni.

A kocsis befogott, a gróf beült a hintóba. Meg sem álltak, míg a táltos suszter háza elé nem értek. Ott a gróf kiugrott a hintóból, s bement a suszterhez.

- Te vagy az a táltos doktor? - kérdezte a gróf.

Látta a suszter, hogy gróffal van dolga, gondolta, okosabb, ha nem dicsekszik. Szerényen válaszolt hát, hogy ő nem táltos, csak egyszerűen doktor. De a gróf nem tágított.

- Hiába szerénykedsz - mondta -, tudom én, ki vagy. De ha nem tudnám, akkor sem tagadhatnád le, hiszen tábla hirdeti a kapun, hogy mindentudó doktor lakik itt. Ha mindent tudsz, akkor azt is tudod bizonyára, hogy a királykisasszony aranygyűrűjét ki lopta el. Ha tudod, ki lopta el, meg is mondhatod, hogy hol van. Ha megmondod, hol van, meg is találják. S ha megtalálják, a király őfelségétől jutalmat kapsz, amiért a gyűrűt előkerítetted. Én pedig azért kapok jutalmat őfelségétől, mert téged előkerítettelek. Így aztán mindenki jól jár: a király, a királykisasszony, én is, te is.

Nem tetszett a dolog a suszternak, de hát nem tehetett semmit ellene. Leült az asztalhoz, hogy receptet írjon. Meg sem mártotta a tollat, a gróf rászólt, hogy nem receptre van szükség, hanem őrá magára, szedje össze valamennyi gyógyító szerszámát, mert mennek a királyi palotába, hogy a gyűrűt megkeressék.

Tudta a szegény suszter, hogy semmit sem tud. Nagyon is jól tudta. Most megijedt rettentően, hogy rajtaveszít. Bement hát a szomszéd szobába, elbúcsúzott a feleségétől, aztán felült a grófi hintóra. Fent a hintón sóhajtozni kezdett. Dőlt belőle a sóhaj, majd elfújta a lovakat a kocsirúd mellől.

Estére befutottak a királyi palota udvarára. Három banda muzsikált, jókedve volt mindenkinek, csak a király haragudott, meg a királykisasszony. Az ellopott gyűrű miatt bosszankodott mind a kettő.

Mikor a király megtudta, kit hozott a gróf a hintón, a grófot mindjárt megjutalmazta, a szegény suszternak meg szólt, hogy menjen utána. A hálószobában a király pálinkát vett elő az éjjeliszekrényből, megkínálta a szegény susztert, aztán így szólt hozzá:

- Hallom, milyen tudós ember vagy. No, hát nekem éppen ilyen tudós emberre van szükségem. Mert amióta korona van a fejemen, ilyen szégyen nem esett rajtam. Ellopták a lányom gyűrűjét, éppen mikor a kézfogóját tartjuk. Ki látott királylányt gyűrű nélkül az eljegyzésen? Engem szapul az ország népe, azt mondják, milyen király az, aki a menyasszony-lánya gyűrűjét sem tudja megvédelmezni? Keresd meg a gyűrűt, táltos doktor. Ha megtalálod, busás jutalmat kapsz, ha nem találod meg, csak a fejeddel leszel kurtább, de legalább gyorsan.

A szegény suszter úgy számított, hogyha már el kell pusztulnia, legalább addig éljen kedve szerint. Így felelt hát a királynak:

- Megkeresem az ellopott gyűrűt, felséges királyatyám, de csak akkor, ha külön szobát kapok a palotában, ételt-italt amennyi belém fér, s három inast a szolgálatomra.

Volt a királynak szobája, étele-itala, inasa több, mint kellett, megadta hát a szegény suszternak, amit kért, aztán magára hagyta. Két álló napon át egyebet sem csinált a suszter, mint hol evett, hol ivott, hol megint evett, hol megint ivott. Ha megunta, elölről kezdte, néha úgy, hogy előbb ivott, aztán evett. Néha meg úgy, hogy előbb evett, aztán ivott. De némelykor úgy is, hogy evés közben ivott, vagy ivás közben evett.

Így telt el két nap. A második nap estéjén eszébe jutott a felesége. Gondolta, megmutatja az asszonynak, milyen úri életet él. Ha már úgyis meg kell halni, jobb, ha mellette van az asszony. Mindjárt üzent a királynak, s kérte, hogy hozzák be a feleségét, mert ketten többre mennek a munkában.

- Ha csak az kell, meglesz - mondta a király, s hintót küldött a suszter feleségéért.

Másnap délelőtt megjött a hintóban a suszter felesége. A szegény suszter megölelte, meg­csókolta a feleségét, aztán dicsekedni kezdett, hogy milyen úri életet él a királynál, nem is egy inas szolgálja ki, hanem egyszerre három. Addig-addig beszélgettek, hogy közben elkövet­kezett az ebéd ideje. Nyílott az ajtó, s belépett az egyik inas, a kezében óriási tálca, az óriási tálcán óriási levesestál.

A szegény suszter rámutatott az inasra, s így szólt a feleségéhez:

- Ez az első.

Ahogy az inas ezt meghallotta, úgy megijedt, kis híján elejtette a tálcát. Mert hát úgy történt, hogy a királykisasszony gyűrűjét éppen az a három inas lopta el, aki a szegény susztert kiszolgálta. Hallott az inas a táltos doktor tudományáról, s megijedt borzasztóan. Úgy reszketett, hogy hol a két térde koccant össze, hol meg a két bokája. A képe meg olyan fehér lett, mint a frissen meszelt fal.

A két társa csak ránézett, mindjárt tudták, hogy nyakukon a baj. De tanácskozásra nem jutott idő, vinni kellett a második fogást, a pecsenyét.

Bekopogtatott a második inas a pecsenyével a szegény suszter szobájába. Mikor belépett, a szegény suszter rámutatott, aztán így szólt a feleségéhez:

- Úgy nézz rá, hogy ez a második.

A második inasnak azon nyomban vacogni kezdett a foga. Olyan élesen vacogott, mintha jégeső verné az ablakot. Rohant vissza a konyhába, ahogy az ina bírta. Ott a három inas gyorsan megállapodott, hogy a gyűrűt odaadják a táltos doktornak, s egy-egy erszény aranyat fizetnek neki, hogy ne ártson nekik.

Azzal a harmadik inas zsebre vágta az aranygyűrűt, tenyerére helyezte a harmadik tálat a dobostortával, s megindult a konyhából a szegény suszter szobájába. De a félelem úgy citerázott benne, hogy a lába untalan megroggyant. Többet járt térden, mint talpon. S mire a suszter elé ért, már inkább volt holt, mint élő. A suszter rámutatott, s így szólt a feleségéhez:

- Úgy nézd meg, hogy ez a harmadik, az utolsó!

Amikor ezt meghallotta, a harmadik inas ijedtében elejtette a dobostortát, maga térdre borult a szegény suszter előtt, s kaparászni kezdett a zsebében. De nagy idegességében mindent talált a zsebében, csak a lopott gyűrűt nem találta.

- Beléd mi ütött? - kérdezte a szegény suszter. - Ha kárba ment a dobostorta, majd hozol másikat.

- Nem a dobostortáért bánkódom én, hanem a gyűrű miatt, amit elloptunk - mondta a harmadik inas, azzal már nyújtotta is a gyűrűt a szegény suszternak. De a keze úgy táncolt, kétszer is elejtette.

- Meg a büntetés miatt bánkódsz, ami rád vár - mondta a szegény suszter.

A harmadik inas leszámolt az asztalra három erszény aranyat. Aztán ádáz rimánkodásba fogott, hogy a szegény suszter el ne árulja őket a királynak.

- Majd kitalálok valamit - felelt a szegény suszter. Azzal sétálni kezdett fel és le a szobában. Majd szétpattant a feje, olyan keményen gondolkodott. De nemhiába gondolkodott, mert ami kellett, eszébe jutott hamarosan.

- Mi lesz holnap ebédre? - kérdezte a szegény suszter.

A harmadik inas mondani kezdte nagy engedelmesen:

- Holnap ebédre húsleves lesz, főtt marhahús kapormártással és ecetes tormával, gombával töltött lepény, sült pulyka gesztenyével...

- Állj! - kiáltott rá a szegény suszter. - A pulyka menti meg a nyomorult életedet!

Elámult az inas, mert nem volt fiatal ember, de olyan pulykát még nem látott, ami emberéletet mentett volna meg. De nem szólt semmit, úgy gondolta, azért táltos a doktor, hogy azt is tudja, amit más nem tud. A doktor azt mondta, hogy nyelesse le a gyűrűt a pulykával. Vette hát a gyűrűt, aztán vette a pulykát, s akár tetszett a pulykának, akár nem, lenyelette vele a gyűrűt takarosan.

Másnap korán reggel megszólalt a muzsika a szegény suszter szobájának az ajtaja előtt. Jött a király, s mondta, hogy eltelt a három nap, s most már nincs többé se étel, se ital. Ha pedig a gyűrű nem kerül elő - élet sem lesz. Mármint hogy levágatja a fejét a szegény suszternak.

- Felséges királyatyám - felelte a suszter -, még ma meglesz a gyűrű, ha felséged is segít a keresésben.

Nem mást kívánt a szegény suszter, mint hogy a király hívassa össze az egész udvarnépet.

A király szólt a kürtösöknek, a kürtösök megfújták a kürtöt. Háromszor sem kürtöltek, máris ott álltak sorban a palota előtt a fényes udvari dámák és a fényes udvari urak. A szegény suszter ellépdelt előttük, mindegyiket körülszaglászta egy kicsikét. Aztán megcsóválta a fejét, s kijelentette, hogy nincsen náluk a gyűrű.

Most a trombiták szólaltak meg, s előszaladt, ahány cselédféle csak szolgált a király udvarában. Sorba állottak, ahogy illik. A szegény suszter megvizsgálta őket is.

- Náluk sincsen a gyűrű - mondta.

A tülkösök kerültek sorra, fújták, fújták a tülköket, s az udvar lassan úgy megtelt szarvasmarhával, lóval, szamárral, öszvérrel, disznóval, birkával, kecskével, hogy az udvari nép a háztetőre szorult. A király, ahogy rangjához illett, a kéményre állott.

Már-már esteledett, mire a szegény suszter végigvizsgálta a barmokat. De megint csak nem talált semmit. A király pedig nagy királyi morgással morgott, ami azt mutatta, hogy fölötte elégedetlen.

- Most mihez fogsz, ebadta doktora? - kérdezte a király.

- Felséged engedelmével, megvizsgálom a baromfiakat - felelte a szegény suszter.

A király intett, mire négy szolgáló az udvar négy sarkába állott, hónuk alatt kosár, a kosárban kukoricaszem. Azt szórták, szórogatták, s ezenközben így kiáltoztak:

- Pi-pi-pi-pi! Pi-pi-pi-pi-pi! Pi-pi-pi-pi!

Akkora nagy gágogás, kodácsolás, hápogás, csipogás támadt, hogy a fele udvarnép bele­siketült. A szegény suszter hozzálátott a vizsgálathoz. Addig-addig vizsgálgatta a libákat, tyúkokat, kakasokat, amíg a pulykához nem ért. Mikor odaért, akkorát kiáltott, hogy a szárnyasoknak torkukon akadt a kukorica:

- Itt a tolvaj!

A királyi szakács ott helyben levágta a pulykát. Mikor a bögyét kibontotta, hát a gyűrű ott csillogott benne, egy csomó árpaszem meg kukorica között.

A királykisasszony úgy megörült a gyűrűnek, hogy a nyakába szökött a szegény suszternak, és megcsókolta mindkét arcát. A felséges király pedig megkérdezte a szegény susztert, hogy mit kér jutalmul a munkájáért. A szegény suszter gondolkodott egy kicsit, aztán így szólt:

- Egy tarisznya arany meg egy hatlovas hintó nem lesz sok érte.

- Nem lesz sok - hagyta rá a király, mert éppen jókedvében volt.

Csak a kisujjával intett, máris hozta egy inas a tarisznya aranyat, a másik meg a hatlovas hintót vezette elő az istállóból. Boldog volt a szegény suszter, hogy ép bőrrel menekülhet, meg is fogadta, hogy többé nem lesz táltos doktor, ígérhetnek bármit neki, hanem megmarad a kapta­fá­nál, ahogy becsületes susztermesterhez illik.

Elbúcsúzott a királytól, maga mellé ültette a feleségét a bakra, aztán közibe vágott a hat lónak, s úgy elporzott, hogy azóta sem hallott felőle élő ember.