A lusta király

Egyszer, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, élt egyszer egy öreg, lusta király. Szép király volt, kövér király volt a lusta király, szerették az alattvalói. Hogyisne szerették volna, hiszen olyan lusta volt, hogy sohasem viselt háborút, nem szedett katonát, s nem hajtotta be az adót sem.

Egyebet nem is művelt, hanem egész álló nap lustálkodott. De ahhoz aztán jól értett. Mert alig fejezte be a reggeli lustálkodást, máris hozzákezdett a déli lustálkodáshoz. Aztán következett a délutáni lustálkodás, majd az éjszakai. Ezután ismét a reggeli.

Ettől a tömérdek lustálkodástól úgy meghízott a lusta király, hogy egy nap, amikor ki akart menni a hálószobájából, hát látja ám, hogy nem fér ki az ajtón.

- Annyi baj legyen - legyintett a lusta király, és többet ki sem lépett a szobájából.

Odabent a királyi hálószobában még jobban esett a lustálkodás. Addig-addig lustálkodott, míg egy nap azon vette észre magát, hogy belenőtt a szobába. Vagyis, ami szabad hely volt a szobá­ban, azt mind kitöltötte a testével. Tiszta szerencse, hogy a fejével kiütötte a mennye­zetet, és ilyenformán levegőhöz jutott. Különben csúnyán megfulladt volna. Mert levegőre még a lusta királyoknak is szükségük van.

Ezentúl így élt a lusta király, teste a szobában, a feje a padláson. A padláson járultak hozzá a miniszterek meg a nemes urak.

- Felséges királyatyám - szólította meg egy nap a miniszterelnök -, mondanék valamit, ha meg nem sértem.

A lusta király intett, hogy mondja. Mire a miniszterelnök így szólt:

- Felséges királyatyám is halandó ember, bölcs dolog volna, ha megmondaná, ki legyen a trónörökös.

Három fia volt a lusta királynak. Azt parancsolta a miniszterelnöknek, hogy hívja oda mind a hármat. A három közül az lesz a király, aki a leglustább.

Összetrombitáltatta a miniszterelnök a három királyfit. Azaz hogy azoknak ítéletnapig trombi­tál­hattak volna, mert egyik se mozdult magától, olyan lusta volt mindegyik. Ezért hát gyalog­hintóra helyezték őket, s úgy vitték felséges apjuk elébe.

- Hadd lám - szólt a lusta király a legidősebb királyfihoz -, milyen lusta vagy?

- Én olyan lusta vagyok - felelte a legidősebb királyfi -, hogy még a szemem is restellem lehunyni, nem is aludtam, amióta élek.

A lusta király elhúzta a száját:

- Micsoda lusta az, aki aludni sem tud! Nem lesz király belőled!

Ezután a középső fiút kérdezte:

- Hadd lám, fiam, te milyen lusta vagy?

- Én olyan, de olyan lusta vagyok - felelt a középső fiú -, hogy ha az italt a számba öntik, akkor is restellem lenyelni.

A lusta király elhúzta a száját:

- Aki nem issza meg a szájába öntött italt, nem lusta, hanem bolond. Nem lesz belőled király.

Ezután a legkisebb fiú sora következett.

- Hadd lám, fiam, milyen lusta vagy?

- Én olyan, de olyan, de olyan lusta vagyok - felelt a legkisebb királyfi -, hogyha az ételt a számba rakják, nem eszem meg, mert restellem megrágni.

A lusta király elhúzta a száját:

- Te is szamár vagy, fiam, nem lusta. Mert aki nem eszik, az meghal, aki pedig halott, az nem való királynak.

Azzal intett a lusta király, hogy vezessék el a három királyfit. Mikor elvezették őket, megkérdezte a miniszterelnök:

- Felséges királyatyám, ki lesz a királyunk?

- Én, fiam - felelt a lusta király -, mert az én lustaságom olyan rettenetesen, olyan borzalma-tosan és olyan förtelmesen nagy, hogy én még meghalni is lusta vagyok.

Nem is halt meg a lusta király még hétszáznegyvenhét évig. Ekkor azonban egy lódarázs szállott az orrára. A király lusta volt elhajtani, a darázs belecsípett a király orrába. A király kínjában akkorát rúgott, hogy a palota összeomlott, és maga alá temette. Ha nem hiszitek, keressétek meg a romok alatt.