Rák-e vagy mász?

Volt egyszer egy papné. Ennél a papnénál szolgált egy lány. A papné egyszer telirakta piszkos tányérral, tállal, fazékkal, csuporral a kosarat, s elküldte a szolgálót, hogy mosogassa el az edényt a pataknál.

Mosogat a szolgáló a patak vizében. Hát ahogy mosogat, látja ám, hogy egy rák mász elő a vízből. Mivel soha rákot nem látott volt, elbámészkodott rajta, s találgatni kezdi, hogy miféle istenteremtése lehet.

Arra hajt egy huszár lóháton. A szolgáló rámutat a rákra, s megkérdi a huszárt:

- Ugyan bizony, vitéz uram, mi az isten csodája az ahajt?

Mire a huszár így válaszolt:

- Az ahajt, húgom, rák.

Megbátorodik erre a szolgáló, közelebb lép a rákhoz, vizsgálgatni kezdi. Mikor már eleget vizsgálta, megrázza a fejét:

- Nem rák az, hanem mász.

Megrázza a huszár is a fejét:

- Az bizony rák.

- Már hogy volna rák, mász az! - csattant föl a szolgáló.

- Az bizony rák - mondta harmadszor is a katona.

A szolgáló nagyot dobbantott, úgy elöntötte a méreg. Kiabálni kezdett torkaszakadtából:

- Ugyan bizony, vitéz uram, miféle lélekkel mondhatja ráknak, mikor én jól látom, hogy mász?

A huszár sem hagyta magát, kiabált ő is:

- Hát húgomasszony miféle lélekkel mondhatja másznak, mikor én jól látom, hogy rák?

- Én sem vagyok sem vak, sem bolond - perelt a szolgáló -, s tudom, hogy amit ahajt látok, mász, nem pedig rák!

- Hát én talán vak vagyok, bolond vagyok - kiáltott vissza a katona -, hát én talán nem tudom, hogy ami ahajt mozog, nem mász, hanem rák!?

Elfogta a pulykaméreg a szolgálót, fogta a kosár edényt, földhöz teremtette, hogy miszlikbe tört mindahány.

- No - mondja -, az isten engem éppígy törjön össze, ha nem mász.

Ahogy ezt hallotta, leugrik a huszár a lováról, kirántja a kardját, szétdarabolja a lovát apróra:

- No - mondja -, a hóhér éppígy daraboljon szét engem, ha nem rák!

Azzal a huszár tovább folytatta az útját gyalogszerrel. Hazament a szolgáló is. Mikor meglátja az üres kosarat, megkérdi tőle a papné:

- Hát az edényt hol hagytad, lelkem?

A szolgáló elbeszélte, hogy mi történt közte meg a huszár között a másszal meg a rákkal. Ahogy hallgatta, pirosodni kezdett a papné feje, mint a cékla. Reszketett a hangja, mikor megkérdezte:

- Hát ezért tettél nekem ekkora kárt? Ezért, lelkem?

- Hát hogy hagyhattam volna annyiban - felelt a szolgáló -, mikor jól láttam, hogy mász az, nem egyéb, s az a gaz huszár mégis azt hajtogatta, hogy rák!

Körülnézett a papné, hogy a mérgét mivel csapolhatná meg. A kemencében éppen égett a tűz. Kapja a bundáját, bevágja a lángok közé.

- Így égessen el engem is a tűz - mondja -, így égessen el, ha mind a ketten bolondok nem voltatok!

Nyílik az ajtó, a pap jön a templomból. Vállán a palást. Ahogy belép, köhögni kezd, olyan sűrű a füst. Megkérdezi:

- Ugyan bizony mi bűzlik itt?

Elbeszéli a papné, hogy mi történt a rák meg a mász miatt. A pap hallgatja, hallgatja, aztán egyszer csak lerántja a palástot a válláról, maga ráugrik, s tiporni kezdi a küszöbön. Mikor ronggyá tiporta, így szól:

- Így tiporjon meg engem a falu bikája, ha mind a hárman bolondok nem voltatok!

Odaérkezik a kántor. Volt egy borja, elbogárzott a pap udvarára. Jött, hogy hazahajtsa. De mikor látta, hogy a pap palástját tiporja, megkérdezte, mi történt.

Elbeszélt a pap mindent, ahogy kellett. Hallgatja a kántor csendben, de aztán fölkap egy botot, s úgy vágja fejbe a borjút az ajtó előtt, hogy menten fölfordul, ezt mondja rá:

- A tüzes mennykő így üssön fejbe engem, ha mind a négyen bolondok nem voltatok!

Épp arra jár egy vándorkereskedő. Kérdi, mi bántja őket, hogy a szájuk be nem áll, hanem egyre kiabálnak. Elbeszélik, meghallgatja. Aztán fölkapja a vásáros ládáját, s úgy vágja bele a kútba, hogy egyszeribe elnyeli a víz a sok selyemmel, bársonnyal együtt. Aztán kiabálni kezd:

- Nekem is ez legyen a sorom, én is így fulladjak vízbe, ha mind az öten bolondok nem voltatok!

Ki sem mondta, amit mondott, befordul a jegyző egy szénásszekérrel az udvarba. Tartozott a papnak szénával, azt akarta megadni. De hogy hallja a zengedelmet, megkérdi, mi bajuk. Elmondják, hallgatja. Aztán kiragad a tűzből egy hasáb fát, bele a szénába. Lángra lobban a széna. Beleugrik a jegyző, úgy kiáltja:

- Így égjek el, így hamvadjak el, ha mind a hatan bolondok nem voltatok!

- No, ha bolondok voltunk, elhamvadunk mi is! - kiáltották a többiek, s a tűzbe ugrottak. El is égtek mind a heten. Ha bolondok nem lettek volna, nem égtek volna el.