A zsírosbundás meg a
kopottszűrös
Volt egyszer egy falu, a falunak volt egy vége, s a falu végén
két ember élt. Egy zsíros bundás ember meg egy kopott szűrös
ember. A zsíros bundás ember maga sem tudta, mi mindene van,
annyi tömérdek vagyont ravaszkodott össze. A kopott szűrös ember
meg egész áldott nap görnyedt, robotolt, hogy megkeresse a
betevő falatot magának meg a családjának.
Akármekkora nagy vagyont hordott is össze a zsíros bundás ember,
mégis mindig többet akart. Nem is nyugodott soha, hanem
kereskedett szakadatlan, hol marhával, lóval, disznóval; hol
borral, hallal, bőrrel; hol vászonnal, posztóval, csipkével.
Amikor meg nem kereskedett, akkor behúzódott a sarokba, s azon
törte a fejét, milyen ravaszsággal járhatna túl embertársai
eszén.
Egyszer, hogy az erdőben járt, fülkaparó károgást hall. Megy,
amerről a hangot hallja, hát egy tisztáson legalább százezer
varjú károg, csapkod a szárnyával.
-
Jó napot adjon Isten - köszönt rájuk a zsíros bundás ember -,
talán bizony varjúgyűlés van, hogy így összesereglettek?
Elnémult a százezer varjú tüstént, mindannyi oldalt fordítja a
fejét, hogy láthassa, ki beszél. A legnagyobb varjú pedig így
szól:
-
Jó, hogy jöttél, te zsíros bundás ember. Én vagyok a
varjúkirály, s épp olyan embert kerestem, amilyen te vagy.
-
Aztán mi végből kerestél ilyenfajta embert, te varjúkirály?
-
Én avégből, hogy vagy teljesíted a kívánságom, vagy megeszünk
bundástul.
Megijedt a zsíros bundás ember, de nem mutatta.
-
Mi volna a kívánságod, felséges varjúkirály? - kérdezte.
Mielőtt felelt volna a varjúkirály, megcsattogtatta a csőrét.
Mire a többi varjú is megcsattogtatta a csőrét. Csattogott az
egész erdő.
-
Háborúból jövünk - mondta a varjúkirály -, kifogytunk mindenből,
élelemből, italból, pénzből, s megéheztünk. Kegyetlenül
megéheztünk.
-
Megéheztünk - visszhangzott a százezer varjú, s megcsattogtatta
a csőrét.
-
Megéheztünk - ismételte a varjúkirály, és megcsattogtatta ő is a
csőrét -, ennivaló kellene. Két ökör.
A
zsíros bundás megvonta a vállát:
-
Két ökör akad nálam, vagy több is, de mit adsz értük? Mert
hozomra nem adok egy falat húst sem, még ha százszor varjúkirály
vagy is.
-
Ha nem adsz hozomra, megeszünk téged. S akkor már csak egy ökör
kell.
Erre olyan csattogás támadt a varjúseregben, hogy a zsíros
bundás embernek a hideg futkosott a hátán. Legszívesebben
futásnak eredt volna. Csak azért nem tette meg, mert tudta,
úgyis utolérik, s minek fejezze be varjak gyomrában életét, ha
befejezheti másként is.
Azt
mondta hát okosan, hogy odaadja a két ökröt hozomra.
-
Szerencséd, hogy így határoztál - mondta a varjúkirály. - Nesze,
itt a névjegyem, a címem, jöjj majd el hozzám, gazdagon
megjutalmazlak. Ez a két varjú most elmegy veled, ők majd
idehajtják az ökröket. A többi a mi dolgunk.
A
két varjú a vállára szállt, a zsíros bundás ember pedig
megindult a tanyája felé. Ahogy lépkedett, egyre azon gyötörte
az agyát, hogy kisüssön valami ádáz huncutságot. Nem mást akart
a zsíros bundás ember, mint hogy a jutalmat ő kapja meg, de nem
a maga két ökréért. Még ki sem jutottak az erdőből, már tudta,
mit kell tenni.
Mikor a falu végén befordultak az országúton, a zsíros bundás
ember meglátta a kopott szűrös embert. Ott szántott a kopott
szűrös ember a határban, két ökrével szántotta a földet.
A
zsíros bundás ember behívta a házába a kopott szűrös embert. A
két varjúnak pedig azt mondta, hogy a kopott szűrös ember két
ökrét hajtsák el. A varjúk kifogták az ökröket, s hajtani
kezdték sebesen, mert éhesek voltak maguk is, meg a társaikat
sem akarták megváratni.
A
kopott szűrös ember belépett a szobába, s így szólt:
-
Itt volnék, gazduram.
-
Látom - felelt a zsíros bundás ember.
-
Hivatott, gazduram.
-
Volna egy sárga kancám eladó - mondta a zsíros bundás ember. -
Nem vennéd-e meg?
Elgondolkodott erre a kopott szűrös ember. Ismerte jól a
szomszédját, tudta, hogy megint valami ravaszságot főzött ki. Mi
lehet az? Mi lehet az? - törte a fejét. Aztán hirtelen eszébe
jutott, hogy a szántón hagyta a két ökrét őrizetlen. Azt sem
mondta, félkalap, rohant ki a szántóra.
Körülnéz, az eke ott van, a két ökör sehol. Az erdő felé néz,
még látja a két varjút, amint az ökröket hajtják.
-
Hova hajtjátok két drága ökrömet? - kiáltott utánuk.
- A
varjúkirályhoz.
-
Mi végből?
-
Ebédnek.
Jajgatott, siránkozott a kopott szűrös ember, hogy vele mi lesz
ökör nélkül, szántatlan marad a földje, éhen a családja.
-
Mi lesz, mi nem lesz, honnan tudnám - kiáltott vissza az egyik
varjú.
-
Ne hajtsátok el, ha irgalmat ismertek!
Megszólalt erre a másik varjú.
-
Ha százszor ennyit könyörögnél, akkor is elhajtanánk az ökröket.
Az ökrök nélkül az egész varjúnép éhen veszne. Hanem gyere el
Varjúországba, a királyunk majd megjutalmaz.
Kitalálta a kopott szűrös ember, hogy a szomszédja űzött csúfot
belőle. Hazarohant gyorsan, kirántotta a ganéból a villát, s
rohant, hogy a zsíros bundás embert fölnyársalja. Hasztalan
sietett azonban, a zsíros bundás ember már messzi járt. Elment,
hogy a varjúkirálytól megkapja a jutalmat a két ökör fejében.
Töprenkedett a kopott szűrös ember, mitévő legyen. Hazamenni nem
mert, félt a feleségétől. Mit mond, ha az asszony az ökrök felől
kérdezi? Mit mond, ha a szántás felől kérdezi? Mit mond, ha a
nyolc gyerek enni kér?
Nem
volt más reménysége, mint hogy a varjúkirály megsegíti. Kapta
magát, megindult hát hetedhét ország ellen. Ment hegyen-völgyön,
árkon-bokron, ungon-berken keresztül. Amit kapott, evett, s ha
nem kapott, nézett.
Egy
völgyben pásztorokkal találkozott. Tűz körül füttőztek,
birkapörköltöt főztek.
-
Hova, hova? - kérdezték.
- A
varjúkirályhoz megyek, hogy igazságot tegyen - mondta a kopott
szűrös ember.
-
No - felelték -, akkor jó helyen jársz. Ő a mi gazdánk. Egyik
szolgájával üzente, hogy jössz, s ne hagyjunk éhen, ne hagyjunk
szomján, hogy bizonyosan eljuthass a varjúkirályhoz,
varjúkirálynál az igazsághoz.
Kínálták pörkölttel, kenyérrel. Mikor kedvére evett,
útbaigazították.
Ment a kopott szűrös ember, ment hegyen, völgyön, bokron át.
Lenyugodott a nap, fölkelt a nap, talán százszor is, s még
mindig lakatlan hegyek meredeztek előtte. Sehol egy csomó fű,
sehol egy bokor, sehol egy élőlény. Csupasz sziklák mindenütt.
Már-már azt hitte a kopott szűrös ember, hogy a pásztorok a
pokolba kalauzolták, amikor megpillantotta a varjak birodalmát.
Fekete ország volt Varjúország, olyan fekete, hogy hozzá képest
a csupasz hegyek szinte fehérnek látszottak. Kopár fák
meredeztek elő a földből, minden fán fészek, minden fa körül
repdeső, fekete madarak.
A
kopott szűrös ember egy darabig elnézelődött Varjúországban,
aztán az utat kutatta a szemével. Volt út, hogyne lett volna,
vékonyan tekergőzött a kopár sziklák között. A kopott szűrös
ember nekifohászkodott, s ereszkedni kezdett lefelé.
Harmadnapra a hegy lábához ért, s ott egy hatalmas, fekete
folyam állotta útját. Akkora tömérdek folyam volt, hogy még egy
emeletes elefánt sem bírt volna átgázolni rajta. Vakarta a fejét
a kopott szűrös ember, nem tudta, mitévő legyen.
Épp
javában vakargatta a fejét, mikor panaszos hangot hallott. Hát
egy gödörben egy varjúfejű ember sír-rí keservesen.
Elcsodálkozott a kopott szűrös ember, mert ilyenforma szerzettel
még nem találkozott.
-
Mit csodálkozol? - kérdezte a varjúfejű ember. -
Háromszázharminchárom éve ilyen vagyok, megszokhattál volna már.
-
Bizonyára megszoktalak volna - felelt a kopott szűrös -, ha nem
most látnálak először.
-
Nézz meg többször - biztatta a varjúfejű -, meglásd, a végén azt
mondod majd, soha ilyen jóképű legényt nem láttál.
Nézte a kopott szűrös, majd kiugrott a szeme, úgy nézte, de amit
kellett volna, nem látta.
-
Tovább nem próbálom - mondta.
-
No, ha nem próbálod, akkor hadd hallom, mi szél hozott erre.
-
Varjúországba tartok, hogy igazságot leljek a varjúkirálynál.
-
Akkor jó helyen jársz - felelt a varjúfejű -, mert én vagyok a
varjúkirály révésze, én viszem át a folyón, aki hozzá
igyekszik. Át is viszlek, de előbb mondd meg, honnan való vagy.
-
Innen és innen - mondta a kopott szűrös ember. Amint ez
meghallotta, a varjúfejű dühösen kiszökkent a gödörből,
felkapott egy félmázsás sziklát:
-
Most laposra verlek! - kiáltotta.
-
Mielőtt munkához látnál - mondta a kopott szűrös -, hadd hallom,
miért sújtasz ilyen cudar büntetéssel?
A
varjúfejű erre így szólt:
-
Egy zsíros bundás ember járt itt előtted, ő is abból a faluból
való, ahonnan te. Az az ember álnokul rászedett, ezért
elhatároztam, hogy mindenkit laposra verek, aki a falujából jő.
-
Ha így áll az eset - mondta a kopott szűrös -, akkor ne
verekedjünk, hanem inkább tanácskozzunk. Mert hát engem két
ökrömből forgatott ki a zsíros bundás. A te eszeden hogy járt
túl?
A
varjúfejűt úgy elöntötte a méreg az emlékezésre, hogy földhöz
teremtette a félmázsás sziklát. De úgy, hogy félig bemélyedt a
földbe. Aztán így szólt:
-
Bizony alaposan túljárt az eszemen. Egy liter pálinkát ígért, ha
megmondom, mit kérjen a varjúkirálytól. Megmondtam. Adott is egy
üveget, de nem pálinka volt benne, hanem petróleum. A hideg
rázott ki, amikor kortyoltam belőle.
Megint elfogta a méreg a varjúfejűt, megint felkapott egy
sziklát, megint belevágta a földbe. Még tapodott is rajta egy
darabig. Ezenközben pedig így kiáltozott:
-
Megállj, megállj, te zsíros bundás, kerülj csak a kezem közé!
Majd adok én neked petróleummal itatni a varjúkirály őfelsége
révészét! Majd meglátod, gazok gaza, csirkefogók csirkefogója.
Majd meglátod, ki a varjúfejű révész!
Mire a kopott szűrös megcsóválta a fejét:
-
Abban egy cseppet se reménykedjék kend, hogy találkozik a
zsírosbundással.
-
Miért ne reménykedjem? - kérdezte a révész.
-
Mert lesz annyi esze, hogy elkerülje kendet.
Leesett a révész álla, úgy kérdezte:
-
Hát akkor hogyan állok rajta bosszút?
-
Megtanácskozzuk - mondta a kopott szűrös, és azon nyomban pipára
gyújtott, mert tanácskozáskor mindig pipázni szokott. Pipára
gyújtott a varjúfejű ember is. Furcsán állott a csőrében a
pipaszár, de azért csak szívta bátran.
Pipáztak - tanácskoztak; pipáztak - tanácskoztak hét nap, hét
éjjel. De csak a nyolcadik éjjel jutott valami okos dolog az
eszükbe.
-
Most már tudom, mit kell tenned - mondta a varjúfejű révész.
-
Az jó - felelt a kopott szűrös -, mert én még mindig nem tudom.
A
révész tovább beszélt:
- A
zsíros bundás megkérdezte tőlem, mit kérjen a varjúkirálytól.
Mondtam neki, hogy a kicsi kávédarálóját kérje, mert annak a
kávédarálónak az a tulajdonsága, hogy amíg forgatják, ontja az
ételt-italt. Három falut megvendégelhetsz, ha kedved tartja. Hát
ezt most már nem kérheted, elvitte a zsíros bundás. Hanem van a
varjúkirálynak egy csodatévő dorongja. Azt kérd. Olyan dorong
az, hogy rászólsz, s földre veri minden ellenségedet.
Elgondolkodott a kopott szűrös ember, aztán így szólt
panaszosan:
-
Semmit sem ér a tanácsod, te varjúfejű révész. Nyolc éhes
gyerekem van nékem odahaza. Ha a feleségem meglátja, hogy
dorongot hoztam nekik, nem kenyeret, úgy ver fejbe a
tésztanyújtóval, hogy három évig sántítok belé.
-
Meg is érdemelnéd - kacagott a révész -, mert akinek ilyen kurta
az esze, annak ütni kell a fejét. Tízszer is napjában. Hát az
nem jut eszedbe, hogy ha a dorong a tied, elmehetsz a zsíros
bundáshoz? Hát nem jut eszedbe, hogy ha ott vagy a zsíros
bundásnál, biztathatod a dorongot? Hát az nem jut eszedbe, hogy
ha a dorongodat biztatod, az nyomban munkához lát? Hát az nem
jut eszedbe, hogy ha a dorong ellátta a zsíros bundás baját,
akkor a zsíros bundás neked adja a kávédarálót? Hát nem jut
eszedbe, hogy ha a kávédaráló a tied, nyolc gyereked soha többé
éhes nem lesz?
Most már eszébe jutott a kopott szűrösnek, ami kellett. Nem is
késlekedett tovább, hanem elindult a folyam felé. A révész
utána.
A
révész előhúzott a part alól egy nagy, fekete csónakot,
beleültek, s egykettőre áteveztek a túlsó partra. Ott a kopott
szűrös megölelte a varjúrévészt, aztán nekivágott az
országúinak. Nyárfák állottak az úton kétoldalt. Varjúfészek
rajtuk annyi, hogy a nagy fák roskadoztak bele. Minden fészekben
varjúfiókák.
-
Arra menj! Arra menj! - károgták, s csőrükkel mutatták az utat.
így
aztán a kopott szűrös ember hamarosan eltalált a varjúkirály
palotájába. A palota egy égbe nyúló jegenye tetején állott, s
csupa aranygallyból rakták.
-
Mi járatban vagy? - kérdezte az ajtónálló varjú.
- A
varjúkirályt keresem, varjúkirálynál az igazságot.
-
Szerencséd, hogy az igazságot keresed, különben soha nem
bocsátottalak volna a mi hatalmas királyunk felséges színe elé.
Így
beszélt az ajtónálló varjú, aztán csőrébe kapta a kopott szűrös
ember nadrágszíját, s felröppent az arany fészekbe. Ott ügyesen
letette a kopott szűröst, maga pedig visszarepült a kapu elé.
A
varjúkirály éppen reggelizett. Aranykukacot evett aranytálból.
-
Jó étvágyat kívánok alázatosan - szólalt meg a kopott szűrös,
ahogy illendő.
-
Köszönöm - mondta a varjúkirály. - Étvágyam van, kukac is van,
nincs semmi baj. De neked, fiam, hallom, bajod van. Mondd csak
el, milyen ügyben tegyek igazságot.
Elmondta a kopott szűrös, hogy hajtatta el az ő két ökrét a
zsíros bundás.
-
Amíg tanút nem állítasz, egy szavadat sem hiszem el - mondta a
varjúkirály, s egyszerre három kukacot nyelt le.
-
Két derék varjúlegény a tanúm, hogy úgy igaz, ahogy mondtam.
Előhívatta a király a két varjúlegényt. Mikor megtudta, hogy a
zsíros bundás őt is becsapta, akkora károgásba kezdett, hogy a
birodalom valamennyi varjúja odasereglett. Megfeketedett az ég,
annyian voltak.
-
Sose mérgelődjék, kegyelmes királyatyám - szólalt meg a kopott
szűrös ember -, hanem adja nekem a két ökör fejében a csodatévő
dorongot, a többit bízza csak rám.
Intett a király, két komornyik menten elrepült, s már hozták is
a dorongot.
-
No, fiam - mondta a varjúkirály -, itt a dorong, most már rajtad
a sor, hogy igazságot szolgáltass magadnak is, nekem is.
A
kopott szűrös megköszönte a dorongot, s indult volna. De a
király szólt, hogy ne menjen gyalog, elviszik a szolgái. Fel is
kapta négy derék varjúlegény, s nagy sebesen addig szálltak
vele, míg a faluvégre nem értek, ahol a kopott szűrös lakott.
A
felesége éppen ruhát mosott az udvaron. Felnéz, kit lát a
levegőben, hát a férjét, amint éppen körözik ügyesen, hogy
leszálljon.
Beszalad a házba az asszony, kiabál:
-
Gyertek, gyertek, apátok megtanult repülni.
Elősereglik a nyolc gyerek, néz mind a nyolc, a száját tátja
mind. Középütt az anyjuk, nyitva az ő szája is. Fölöttük az
ember a levegőben, lebeg a kopott szűr rajta, mintha szárny
volna.
De
ahogy lejjebb ereszkedett az ember, meglátták, hogy nem maga
repül, varjak tartják a nadrágszíjánál fogva.
-
Hát kend a varjakhoz járt iskolába? - kérdezte az asszony.
-
Éppen csak amikor más dolgom nem volt - felelt az ember.
-
Aztán mit hozott a házhoz?
A
kopott szűrös mutatta, hogy a dorongot.
-
Mást nem? - kérdezte az asszony.
-
Mást nem.
-
No, hát akkor adja ide azt a dorongot, hadd törjem el a kend
fején. Mert azt érdemli. Éhezünk hétszámra, a betevő falatunk
sincs meg, kend meg a varjakkal társalkodik. Hát micsoda férj
kend, micsoda szülő?
Így
pörölt az asszony, s tán még ma is pörölne, ha az ember el nem
hallgattatja:
-
Lesz mindjárt étel-ital bőségesen - mondta a kopott szűrös -,
itthon van-e a zsíros bundás ember?
-
Itthon hát, de vigyázzon kend, mert amióta megjött messzi
útjáról, szakadatlanul eszik, s már háromszor akkora, mint
amekkora volt, amikor elment.
Vette a kopott szűrös a dorongot, s átugrott a kerítésen. Három
lépés, s már ott állott a zsíros bundás ember háza előtt. A
zsíros bundás a tornácon terpeszkedett. Olyan kövérre hízott,
három zsíros bunda alig takarta be. Egyik oldala a ház falát
nyomta be, a másik oldala a tornác oszlopát düllesztette ki.
Előtte asztal, az asztalon tömérdek étel-ital, kezében a kicsi
kávédaráló. Azt forgatta a zsíros bundás, és ahogy forgatta, úgy
ömlött belőle az étel, mint a Dunában a víz.
Mikor először nézett oda a kopott szűrös ember, öt sonkát
látott, mikor másodjára nézett oda, már tíz sonka állott egymás
hátán. A kolbász úgy gombolyodott ki a kávédarálóból, mint a
vetélőből a fonál. A kemény tojás számlálhatatlanul potyogott a
földre, a sarokban hegyben a kenyér, egy csomó kerek sajt a
lépcsőre gurult, egy óriási üstben pedig egyre több töltött
káposzta rotyogott, akkora morajlással, mintha az ég dörögne
viharban.
Összefutott a nyál a kopott szűrös szájában, nagy ideje nem
evett már. A hasa is korogni kezdett. Olyan fájdalmasan, hogy a
zsíros bundás fölpillantott, s meglátta a kopott szűröst.
-
Ezzel a rengeteg étellel mi lesz, gazduram? - kérdezte a kopott
szűrös.
-
Mi lenne - visszhangozta a zsíros bundás -, hát megeszem! Van
itt hely.
Azzal a hasára csapott.
-
Hogy hely van, azt látom - mondta a kopott szűrös -, de itt is
volna hely, az én szűk kis hasamban.
Megrázta a fejét a zsíros bundás, csak úgy tocsogott a tokája:
-
Tőlem egy veszett falatot sem kapsz - mondta -, ha enni akarsz,
szerezz magadnak! Én is úgy szereztem.
-
Kend csalással szerezte - felelt a kopott szűrös.
-
Így vagy úgy, én szereztem, én eszem meg - kiáltott a zsíros
bundás, és megint a hasára ütött, hogy visszhangzott bele az
egész falu.
-
Üzenetet hoztam a varjúkirálytól - mondta a kopott szűrös.
-
Micsoda üzenetet?
-
Mindjárt megtudja kend - felelt a kopott szűrös, azzal odaszólt
a csodatévő dorongnak, hogy rajta.
Nem
kérette magát a dorong, hanem csépelni kezdte a zsíros bundást.
Olyan jóízűen csépelte, hogy mikor abbahagyta, hát fele akkora
volt, mint mikor a cséplés kezdődött.
-
Hogy ízlett az üzenet? - kérdezte a kopott szűrös.
Nem
felelt a zsíros bundás mindjárt, hanem csak kapkodott a hangja
után meg az oldalához, derekához. De akárhova nyúlt, mindenhol
fájt.
-
Jaj - nyögte -, jaj, nem jó üzenet volt.
-
Hát ha nem akar kend még egy ilyen üzenetet, akkor most adja ide
azt a kicsi kávédarálót, mert az engem illet.
Erre tüstént visszatért a zsíros bundás ereje. Felugrott az
asztal mellől, a kávédarálót a zsebébe dugta, maga meg az öklét
rázta fenyegetőn:
-
Azt soha tőlem meg nem kapod. Ha belehalok, akkor sem.
Már
nem is kellett biztatni a dorongot. Tudta, mi a kötelessége.
Munkához látott haladéktalanul.
Ütötte-verte-szapulta-püfölte-tángálta. Ha belefáradt,
abba-abbahagyta. Ilyenkor a kopott szűrös megkérdezte:
-
Adod-e a darálót?
-
Nem én - nyögte a zsíros bundás.
-
No, ha nem, akkor hadd lám, meddig bírod.
Mire a csodatévő dorong tovább
lazsnakolta-dereckelte-supálta-supákolta-dzsámbázta a zsíros
bundást, az meg nyögött-nyüszített, de nem engedett, nem
tágított.
Mit
tehetett a kopott szűrös, helyet foglalt a terített asztal
mellett. Evett-ivott kedvére három nap, három éjjel. A harmadik
napon úgy déltájban megszólalt a zsíros bundás:
-
Adom.
Vékony hangon szólt, nagyon szomorúan.
-
Ha adod, add! - szólt rá a kopott szűrös.
A
zsíros bundás föltápászkodott a földről. Elámult a kopott
szűrös, ha a zsíros bunda nincs a vállán, meg sem ismeri a
szomszédját, úgy összement a büntetésben. Olyan kicsi lett, a
törpék között se sokat dicsekedhetett volna a magasságával.
-
Fogd! - mondta a zsíros bundás, s odavetette a kávédarálót,
azzal már indult is. A kiskapuból visszafordult:
-
Jól vésd eszedbe, hogy ami történt, meg nem bocsátom. Sereggel
jövök rád, hogy a darálót visszavegyem, téged pedig karóba
húzassalak, ahogy megérdemled.
Legyintett a kopott szűrös, fogta a darálót meg a dorongot, s
ment a családjához.
-
Asszony, asszony, haragszol-e még? - kérdezte a kerítés mellől.
-
Míg jól nem laktam, bizony haragszom - felelt az asszony.
-
Hát a gyerekek haragusznak-e? - kérdezte az ember.
-
Míg jól nem laktak, ők is haragusznak - felelt az asszony.
Nem
szólt többet egy szóval sem a kopott szűrös ember, csak fogta a
seprűt, és seperni kezdte az udvart. Mikor egy helyütt tisztára
seperte, bement a házba, kihozott egy lepedőt, elterítette a
földön.
-
Mi végből tereget ott kend? - tudakolta az asszony.
-
Én avégből, hogy most eszünk. De annyit, de annyit-annyit-annyit,
annyi tömérdeket, annyi rengeteget, amennyit szegény ember még
nem evett, mióta a világ világ.
Nézett az asszony, nézett a nyolc gyerek, hogy mit esznek. De
nem láttak még annyi ennivalót sem, amennyivel egy félig éhes
egérfiók beérte volna.
-
Mit eszünk? - kérdezték.
-
Majd darálok nektek valamit - felelt az ember, lekuporodott a
lepedő sarkába, s lassan darált, darált.
A
gyerekek eltátották a szájukat, el az asszony is. Mert amit most
láttak, ahhoz foghatót soha nem láttak. A kis darálóból hol egy
kenyér fordult ki, hol egy fél disznó, hol egy tál túrós csusza,
hol palacsinta tucatszám, hol meg májas-véres hurka savanyú
káposztával.
Az
asszony kiabált, ahogy a torkán kifért:
-
Ne forgassa már kend, épp eleget forgatott már, hiszen ami itt
van, egy hét alatt meg nem esszük! Ne forgassa kend, prédába
megy a sok drága étel.
Addig-addig, hogy az ember csakugyan abbahagyta a forgatást, s
rámutatott a lepedőre:
-
Eddig haragudtatok - mondta -, most egyetek, amíg nem
haragusztok.
Ettek is. Először ettek reggeltől estig. Mindjárt utána estétől
reggelig. Aztán megint reggeltől estig és megint estétől
reggelig. Most annyit ettek, mint amennyit éheztek azelőtt.
Híre terjedt egykettőre, hogy a kopott szűrös ember asztalánál
mindig akad falnivaló. Először csak a falu végéről jöttek a
vendégek, aztán jöttek a közepéből, a másik végéből, jöttek a
szomszéd faluból. Jöttek a parasztok, kézművesek, kalmárok,
tőzsérek, csiszárok, kupecek. De jöttek grófok, bárók, hercegek
is.
A
kopott szűrös mindegyiket hellyel kínálta, s így szólt hozzá:
-
Egyék, amennyi jólesik.
Egy
nap maga a király is megjelent. A többieket a földre ültette
volt a kopott szűrös, de hogy a királyt meglátta, beszaladt a
házba székért.
-
Tessék, felséges királyatyám - kínálta -, foglaljon helyet, és
egyék, amennyi jólesik.
De
a király nem ült le, de a király nem evett, még csak nem is
ivott, hanem siránkozott fennhangon:
-
Bajban van az ország, ilyen nagy bajban még sohasem volt.
-
Hát csak mondja el, királyatyám - biztatta a kopott szűrös -,
hátha segíthetek valamit.
-
Azért jöttem, hogy segítsetek. Hoztam három szekér kardot,
puskát. Vegyen mindenki belőle, háborúba megyünk. Ha szerencsénk
van, győzünk, ha nincs szerencsénk, ott maradunk.
Akkora riadalom támadt ezekre a szavakra, hogy kinek-kinek
torkán akadt a falat. Aztán felállott egy főherceg, és ezt
mondta:
-
Miért mennénk háborúba? Tegnap még semmi baj nem volt.
Intett a király, hogy kövessék. Felment egy dombra, s lemutatott
a síkságra:
-
Ha nem hisztek a szavamnak, győződjetek meg felőle, hogy
csakugyan háború van.
Nézik az emberek, nézik, hát látják, hogy annyi a török, mint a
sáska. Itt is török, ott is török, mindenütt török. Egy zsíros
bundás ember vezeti őket, s törnek-pusztítanak, amerre
elhaladnak.
Mikor meglátta a zsíros bundást, a kopott szűrös odaszólt a
királynak:
-
Ha felséges királyatyámnak nincs ellene kifogása, fölvállalnám
ezt a háborút.
Elcsöndesedett mindenki, s a kopott szűrösre néztek. Az meg
folytatta a beszédet: - Nekem nyolc fiam van, királyatyámnak
nyolc leánya. Ha megnyerem a háborút, adja feleségül nyolc
leányát az én nyolc fiamhoz. Ha elveszítem, azt sem bánom, ha
kocsonyát főzet a fejemből.
A
király a kezét nyújtotta. Paroláztak. Aztán a kopott szűrös
vette a csodatévő dorongot, s leszaladt a dombon. Addig szaladt,
míg szembe nem találkozott a zsíros bundással. Amaz meghízott,
de ami látszott belőle, még most is kékbe-zöldbe játszott.
-
Most megeszlek! - vicsorgott a zsíros bundás.
-
Rajta! - biztatta a kopott szűrös a dorongot. - De csak a
fejüket üsd.
Nekilátott a dorong a munkának. Úgy ugrált fejről fejre, hogy a
visszhang belefáradt a sok kongatásba. Zengett az egész völgy,
mintha üres hordót vernének. Pedig csak a török feje kongott,
meg a zsíros bundásé. De két napnál tovább a török sem bírta.
Futásnak eredt a hatalmas had, s meg sem állott, míg a
Boszporuszig nem ért. Ott megmondták a császárnak, hogy ők többé
nem szállnak hadba Magyarország ellen, mert van ott egy kopott
szűrös hadvezér, akin emberszülte ember nem győzedelmeskedhet.
Mikor a török császár ezt meghallotta, nyomban tömlöcbe vetette
a zsíros bundás embert. Mert nem akart ő háborút, csak a zsíros
bundás beszélte rá.
A
szegény ember visszament a királyhoz. Nyolc fia feleségül vette
a nyolc királykisasszonyt. Mindegyiknek született nyolc gyereke.
Mondjátok meg, hány gyerek született összesen. Mert ha meg nem
mondjátok, kiugrik a tömlöcből a zsíros bundás, és akkor jaj
nektek.