Volt egyszer egy király. Ennek a királynak volt három fia. Ez a király mindig eltűnt éjfélkor. A fiai nem tudták, miért van ez.

     Egyszer a legnagyobb fia megkérdezte, hogy miért tűnik el:

-Miért tűnik el mindig királyapám éjfélkor?

-Hej, édes fiam erről az egy dologról nem beszélhetek!

Telt múlt az idő és a középső fia is észrevette, hogy a király éjfélkor eltűnik. Ő is megkérdezte:

-Miért tűnik el mindig királyapám éjfélkor? - de ő is ugyanazt a választ kapta.

Most már a legkisebb fiú (akit Gézának hívtak) sem nyugodott, így ő is bement a királyhoz és megkérdezte, hova tűnik el. A király neki is ugyanazt válaszolta. De ő nem nyugodott bele, elhatározta, hogy megvárja az éjfélt és meglesi. Eljött az este és Géza az apja szobájába lopakodott és bebújt az ágy alá. A király nem sejtette, hogy valaki figyeli. Szépen lefeküdt aludni. Géza is már majdnem álomba merült, amikor egy nagy csendülést hallott és nagy fényességet látott. Kiugrott az ágy alól, és látta, hogy egy Fekete vitéz és az apja repülnek egy táltoson fel a fellegekbe.

Utánuk kiáltott, ők meghallották. A király visszanézett szomorúan és azt mondta:

-Édes fiam! Miért tetted ezt? Most megláttál, ezért engem többé nem láthattok, csak akkor, ha az aranykardot megleled.

Géza nagyon elkeseredett, de mit volt mit tennie, szólt a bátyjainak és megbeszélték, hogy életük árán is megszabadítják apjukat. Másnap reggel útnak is indultak. Mentek-mendegéltek, hamarosan egy nagy erdőbe értek. Ahogy haladtak beljebb egyre sűrűbb és sűrűbb lett. Ekkor megláttak a távolban egy pislákoló világosságot. Kis idő múlva egy házikót pillantottak meg. Fáradtak és éhesek voltak ezért bekopogtak. Az ajtón kilépett egy vénséges vén öregember.

-Kit kerestek? - szólt az öreg.

-Apánkat elvitte a Fekete vitéz, nem tudjuk hová, őt keressük. Ebbe az erdőbe tévedtünk, de nem tudunk kijutni.

Az öreg behívta őket, kenyeret és szalonnát tett elébük, amit a királyfiak jó szívvel el is fogadtak. Aztán részletesen elmondták bánatukat. Az öreg így felelt nekik:

-Éppen jó helyre találtatok. A Fekete vitéz éppen kilenc napi járásra van ettől az erdőtől, de oda csak az aranykarddal juthattok be. De sajnos arról semmit nem tudok. A következő erdőben lakik a bátyám, ő talán tud nektek segíteni.

A fiúk megköszönték a z öreg jóságát és tovább indultak. A következő erdőben hamarosan rátaláltak a házikóra és benne az öregemberre, de ő sem tudott az aranykardról semmit. Elküldte őket a harmadik erdőbe egy még öregebb emberhez. Ez a vén apó még emlékezett a boszorkányra, aki elátkozta a Fekete vitézt és az apjukat, és így szólt:

-Édes fiaim! Az aranykardot a kilencedik erdőn túl lévő üveghegy belsejében találjátok, de oda csak nagyon nehezen lehet bejutni. A kapuját egy hétfejű sárkány őrzi, aki emberhúson él. Őt ha legyőzitek, tiétek az aranykard amivel kiszabadíthatjátok apátokat.

A fiúk megköszönték az útbaigazítást és elindultak. Mentek, míg a kilencedik erdő végére értek. Amint kinéztek az erdőből, meglátták az üveghegyet és a tetején ott állt a fekete vár. A sárkány éppen tüzet fújt, amitől majdnem megperzselődtek, pedig még egy jó mérföldre voltak tőle. Az idősebb királyfiak nem mertek tovább menni. Géza azt mondta, hogy egyedül is elmegy. Megvárta, míg elalszik a sárkány. Ekkor csöndben odament, és úgy levágta a sárkány hét fejét, hogy az meg se moccant. Abban a pillanatban kettévált az üveghegy és kipattant belőle a kard egyenesen Géza kezébe. Rögtön elindult a fekete várhoz, a karddal megérintette a zárakat, amitől az ajtók megnyíltak. Ott találta apját és örömükben egymás nyalkába borultak. Ekkor lépett be a Fekete vitéz a három lányával és nagy lelkendezve elmondták Gézának, hogy felszabadította az átok alól őket. Mindjárt odaígérte a legkisebb lányát Gézának. Géza elmondta, hogy a bátyjai az erdő szélén várnak rájuk. Befogták a hatlovas hintót és elindultak a király országába. Útközben felvették a királyi fiúkat. Visszaértek Géza apja országába és hét országra szóló lakodalmat csaptak. A két nagyobb fiúé lett a két nagyobb fekete kisasszony. A király Gézának adta a koronát és az országot.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.