Hol volt, hol nem volt, messze innen, a medve-szigeten sok-sok medve élt. No ott volt akkora felfordulás, hogy máshol olyan nem is volt. Elmesélem nektek, de akkor nagyon figyeljetek!

       Nemrég, egy medvemama vemhes lett, s hamarosan sikerült is világra hozni a kicsinyét. Nagyon különleges maci volt. Fehér a bundája, a füle belseje fekete, az orra hegye pedig rózsaszín. Ahogy nőtt, növekedett, egyre csintalanabb lett, és bizony nagyon sok galibát okozott. Hogy mit is, azt most szívesen elmondom.

Először is olyan játékos volt, hogy minden ott élő medvére ráugrott. Sokszor váratlanul bukkant elő, hogy megijessze a többieket. Ha bárhol eledelt látott, rögtön felfalta. Megrángatta a sziget fáit, az arról lehullott gyümölcsöket hazavitte, s otthon mind megette egyedül, mert nagyon falánk volt.

Egy nap fáramászósdit játszott. Mikor egy nagy fára mászott, a lába beleakadt egy méhkasba, s a benne lévő összes méz végigcsorgott a bundáján. A kismaci hátranézett, hát látta már, hogy mi lelte. Kicsit megijedt, de aztán megszagolta és rájött, hogy méz!

Akkor felkiáltott:

-Csupa méz a talpam-lábam! Most mihez kezdjek?

A kismackó medvekiáltást hallott.

De hisz ez a mamám, s én mézzé lettem! - gondolta meglepetten.

-Itt vagyok! - válaszolta a kis bocs.

- Hol? - kérdi a mama.

-Hát itt! - feleli a kölyök.

-De mégis hol? - kérdi újra az öreg medve.

-Hát nem látod, itt!

-Jaj, jaj! De hol? - kérdezte most már mérgesen az anyukája.

-A fán!

A mama körülnézett, és rengeteg fát látott.

-A jobb oldalon, a nagy tölgyfa mellett! - szólt a kismaci.

-Megvagy! - kiáltotta - Ott! Az a sárga! Gyere csak le!

A maci lejött. A mama már látta, hogy mézes a bocs bundája.

-Mama, nagyon nagy a baj? Nagyon haragszol? - kérdezte megszeppenve.

-Na! Ne sírj, nem baj, majd lemossuk rólad.

-Igazán nem vagy mérges?

-Nem! - nyugtatta meg az anyukája.

-Hazamentek, a bocsról lemosták a mézet. A kismackó azóta sem lépett méhkasba.