Időjóslás


Mátyás király útra készülődött. Megkérdezte hát udvari csillagászát, milyen idő várható.
A csillagász elővette a látcsövét, vizsgálódott valamelyest a derült égen, aztán így szólt: - A nap sugarainak rezgése, a felhők peremének színe mind azt mutatja, hogy szép idő lesz.
A király annyira bízott a csillagászában, hogy még kabátot sem vitt magával, hiába szidta a felesége.
Ahogy mentek, egy rétre értek. Azon a réten egy juhász legeltette a nyáját. Mikor a szamár meglátta a díszes kíséretet, hátracsapta a fülét és harsányan hármat ordított.
- Mit hirdet a szamarad? - kérdezte tréfásan a király a juhászt.
- Amikor ilyenformán ordít, mindig eső lesz - felelte a juhász.
Mátyás király a csillagászhoz fordult:
- Hallod-e, te nagy tudós, most is azt mondod, hogy szép idő lesz? A csillagász megint elővette a látcsövet, vizsgálódott köröskörül az ég alján, s így szólt:
- A levegő remegése, a falevelek csillogása, valamint a barázdabillegetők billegése mind azt mutatja, hogy szép idő lesz.
Óvta a juhász a királyt, forduljon vissza, különben megázik. De a király nem hallgatott rá. Nem haladtak egy félórányit sem, nyakukba zúdult egy kiadós nyári zápor. Mátyás király akkorát tüsszentett, majd levált az orra. Pedig szép nagy orra volt, kár lett volna érte. Aztán kimondta az ítéletét:
- A csillagász szamár, s a szamár csillagász.
Meg is vette a szamarat a juhásztól, és soha útra nem kell anélkül, hogy véleményét az időjárásról meg ne tudakolta volna.