A BÚZA MESÉJE

Egyszer volt, hol nem volt, mégis volt egy ember.
Ennek a szántó-vető embernek volt négy kicsi magocskája.
Elindult, hogy elültesse a magokat.
Az első magot az útszélére vetette, jöttek a madarak, felcsipegették, nem lett belőle palánta.
A második magot köves, kemény földre vetette, csakhamar kikelt, gyökeret eresztett.
Nem volt a földben elég nedvesség. Nem volt elég a föld, a kis növény nem tudott megkapaszkodni gyökereivel, így az is hamar elszáradt.
Az ember a harmadik magot gyomok közé vetette. Nőtt növekedett a kisnövény, de a gazok erősebbek voltak, minden táplálékot elszívtak előle. A kisnövény így nem tudott termést hozni.
A negyedik magocska jó földbe hullott.
Esett a langyos eső, megduzzadt a magocska, gyökereivel a földből sok tápanyagot magába szívott. Sütött rá a Napocska, a kis palánta nyújtogatta felfelé a levélkéit. Nőtt, növekedett, nemsokára dús kalászvirága ringatózott a lágy szellőben. Amikor aranysárgán tündökölt a növény termése, learatta azt a szántő-vető-arató ember. Kévébe, asztagba rakta. Amikor megszáradt a kalász, a magokat kicsépelte belőle. A búzamagokat a malomba vitte, megőröltette a búzát a molnárral. A lisztet hazavitte, kenyeret sütött belőle, szép kerek cipókat, ropogóshéjú fehérkenyeret.
Ez a kenyér minden jóravaló ember tápláléka lett.


Jutott-e neked is belőle?