A gyík meséje

Egyszer volt, hol nem volt, de mégis volt egyszer, tízszer, százszor, ezerszer, egy- egy, vagy sok-sok :gyík.
Volt fürge gyík, volt fali gyík, volt homoki gyík, volt elevenszülő gyík, volt lábatlan gyík, és élt a mezőn egy zöld gyík is.
Egy napon, mikor sarjadni kezdtek a füvek, bimbókat tartottak a harmatcsepp alá a virágok, amikor a fák ágain duzzadtan vártak kipattanásra a rügyek, akkor ment az egyszeri ember, hogy szántson.
Vitte a szekéren ekéjét, boronáját, szántó-vető szerszámait.
Vidáman baktatott a szekér elé befogott két szép igásló. Ám, a kocsis, aki a bakon ült, kesergett.
Nem látta a pirkadat csodáját. Nem látta a szépségét megmutatni kész erdőt. Nem látta az út menti virágok színes bimbaját. Ő csak csapkodta ostorával a lovak hátát, és kesergett.
− Miért vagyok én ilyen szegény ember? Miért kell nekem ennyit dolgozni, hogy már hajnalkor kelljen kelni! Ma szántok, holnap vetek, egész nyáron kapálok, gyomlálok, ősszel aztán majd valami keveset betakarítok! Zúgolódott, forrt lelkében az oktalan keserűség.
Megérkezvén a mezőre, körbe tekintett, hol kezdje a szántást. Látta ám, hogy egy nagy kövön egy zöld gyík melengeti hátát a felkelő Nap sugaraival.
− Hú, de jó reggelit csinálok én belőled! Kiáltott fel gondolatban.
Ám lekonyult a bajsza az egyszeri embernek, mert eszébe jutottak Ura és Parancsolója szavai: „A földön csúszó-mászó állatok között pedig ezek legyenek tisztátalanok: a menyét; az egér és a gyík" ezeket nem szabad megenned!!
Felderült az egyszeri ember arca, mert eszébe jutott dédapja meséje a gyíkról, ami megmutatja az embereknek, hol találnak a sziklák, kövek között aranyat!
− No, most akkor itt ez a gyík, engem várt bizonyosan, hogy most már gazdag leszek, lesz aranyam! - gondolta az egyszeri ember.
Megdobta egy kaviccsal a követ, megrebbent a gyíkocska szeme, elkezdett futni a szántóföldön, köveken, szikladarabokon át.
Futott utána az egyszeri ember, kapkodta csizmás lábait, csak úgy lobogott a haja, meg a szemében a kapzsiság lángja.
Látta ám, hogy a gyík egy sziklarésen készül bemenekülni! Gyorsan utána kapott az egyszeri ember! Meg is fogta a gyíknak a farkát! Ám, hallj csodát, a gyíkot mégsem! A gyík menedéket talált a sziklarésben aranyló kövek között.
Az egyszeri ember visszaszaladt az ásóért, csákányért, ki akarta bontani a sziklát. Meg akarta találni a gyíkot, és az aranyat! Ám csákánya kettépattant a sziklán, ásója elgörbült a résben.
Szomorúan, visszakullogott magára hagyott, békésen legelésző lovaihoz, befogta őket az eke elé, szántani kezdett.


Mint gondolsz kedves olvasóm, mit tanított meg az embernek a gyík?
Mit gondolsz, farka nélkül elpusztult-e a gyíkocska?