Mirmidonna, a hernyólány

- második rész -

Mirmidonnát egyenesen Kátrány Ezredeshez vitték. Az Ezredes így szólt az előtte sorakozó hat sáskakövetnek, miközben a szemét le nem vette Mirmidonnáról:

- Menjetek el Bimbóvárba és mondjátok meg, hogy Mirmidonnát odaadjuk két... – aztán szemével még egy kis ideig méregette a lányt, és folytatta – ... négy almáskertért cserébe.

A királynő a gyantarágózást percig nem hagyva abba, gőgösen így felelt:

- Jobb ajánlattal kellene előhozakodni, hisz az én hernyóimnak van annyi sütnivalójuk, hogy nem fogják a területeiket egy királynőért átengedni cserébe.

- Hallgass, féreg!

Ez halálos sértés volt. Mirmidonna az ezredes arcába köpte ragacsos rágóját, hogy azt alig lehetett onnan levakarni. A sáskahölgyek pedig csak hüledeztek, és megállapították, hogy bizony Mirmidonna alig fér abban a hernyóbőrében, annyira büszke. Nem is sejtették, hogy ebben mennyi igazság volt.

Kátrány Ezredes kénytelen volt a tűz mellett pirulni, amíg a gyanta le nem olvadt a képéről, és közben a szolgák szorgalmasan húzták, pengével vakarták lefele a szakálláról a ragacsot. Mirmidonnát pedig bezárták a Narancssárga Toronyba és egyetlen levelet és egy csepp vizet adtak neki óránként. Ilyenkor egy sáskahóhér és három sáska - katona lépett be, s tűszuronyaikkal mindig felszögeztek egy-egy királyi lepkét a cella falára, de Mirmidonna pedig ezeknek is rágót köpött az arcába, és a nyelvét is kiöltötte rájuk.

Már négy órája ült a cellában mozdulatlanul az asztal mellett, háttal a falnak, amely tele volt felnyársalt lepkékkel. A sáskák beszéltek hozzá, de ő meg sem hallotta, még a fejét sem fordította meg. A hóhér és a katonák ezt kérdezték egymástól: “Vajon mi történhetett, hogy még csak le sem akar köpni többé minket?”

Látva, hogy a hernyók nem küldenek választ, mintha nem is érdekelné őket, hogy a királynőjüket hamarosan fel fogják nyársalni, Kátrány Ezredes egy seregnyi követet küldött Bimbóvárba, amelyet most a Mirmidonna hiányában Harminclábú Viráglépő Gerelyvető vezetett. Az őrség felvezette a tíz sáskakövetet a trónterembe. Azok megálltak és akkorára guvadt a szemük, mint valami birsalma, hiszen az aranyos trónszékben ott ült maga Mirmidonna királynő, ugyanaz a személy, aki a Narancssárga Toronyba be volt zárva. Erre a követek gyorsan hazaszökelltek és elújságolták Kátrány Ezredesnek, hogy mit láttak.

Az Ezredes felment a toronyba és akkor látta, hogy a fogoly Mirmidonna nem más, mint egy levetett hernyóbőr, amely belül üres, de kívülről tökéletesen megtartotta a formáját. Levedlette bőrét és egy lepkeszárny segítségével kiszabadult a toronyból. Kátrány Ezredes mérgében egy rajtaütést tervezett, és a sáska-katonáknak sikerült elrabolni Harminclábú Viráglépő Gerelyvetőt, akit a Mirmidonna cellájába zártak. De előtte alaposan megmotozták, nehogy a szájában elrejtett volna valamit.

Mirmidonna egy tizenkét főből álló követ csapatot menesztett Kátrány Ezredeshez, akik a következő üzenetet vitték: “Ha van mersze, vívjon velem gerelypárbajt, és ha én győzök, akkor Ön szabadon bocsátja Harminclábú Viráglépő Gerelyvetőt, ha pedig én vesztek, akkor átengedünk két almáskertet.” “Nem!” – üzent vissza az Ezredes – “Ha én győzök, akkor feleségül jösz hozzám.”  “Úgy legyen!“ – válaszolta a királynő.

Egy óra múlva a zöld hernyók és a szürkesáskák serege ott sorakozott szemtől szemben, jó nagy távolságra egymástól egy semleges területen, amely az ültetvények között húzódott. Mirmidonna meg Kátrány Ezredes ott álltak a csatamezőn mindketten felvértezve, sisakkal a fejükön.

 Mirmidonna nem várta, hogy a generális közeledjen feléje, hanem elhajította feléje a gerelyt, az pedig beleállt egy fatörzsbe s közben az ezredest is odaszögezte.
- Most pedig, - mondta Mirmidonna a sáska alezredesnek – engedjék szabadon Harminclábú Viráglépő Gerelyvetőt.
A sáska alezredes biccentett neki és így szólt.
- Kátrány Ezredes kellene szabadon engedje, ezt mondja az írás, de sajnos, hogy így oda van szögezve a fához, ezt már nem teheti meg.
- Hogyhogy? Úgy egyeztünk, hogyha őt legyőzöm, akkor Harminclábú Viráglépő Gerelyvető kiszabadul.
Az alezredes kihúzta az üzenetet a derékövéből és kesztyűbe burkolt sáskaujjával rábökött a szövegre:
- Nem tértetek ki arra az esetre, hogy mi legyen akkor, ha meghal…
- Hmm...

Mirmidonna megértette, hogy csak ez csak kifogás, ürügy arra, hogy Harminclábú Viráglépő Gerelyvető ne szabadulhasson ki. Vajon ki lehet ennyire ármányos a Szürkesáska Birodalomban?

A hernyók topogni kezdtek lábaikkal. Bolyhos–Pockos Kapitány megfújta a kürtöt, mialatt Gyorsanfutó Huszonkétláb Ezredes elkiáltotta magát:

- Testvéreim, lehet, hogy ez a mi utolsó csatánk, de Mirmidonna királynőért, előre!

A hernyók csak erre vártak. Ádáz küzdelem kezdődött el, a hernyók lándzsáikkal a fák törzseihez szögezték a sáskákat, az ültetvény pedig lassacskán elkezdett egy rovargyűjteményhez hasonlítani.

Egy különleges hadosztag a Narancssárga Toronyból kiszabadította Harminclábú Viráglépő Gerelyvető Ezredest. Az alezredest foglyul ejtették, és Mirmidonna elé hurcolták. Levették a sisakját s hát, akkor látták meg, hogy  Kátrány Ezredes volt elrejtőzve mögötte!

- Ha, ha! Én is szeretek ám játszadozni, királynő!

- Gyáva alak! – hallatszott minden irányból – Nem volt merszed megküzdeni egy nővel!
Mirmidonna rámeresztette a szemeit, és összedörzsölte a tenyerét.

- Menjünk a tanácsterembe, hadd lássuk, mi legyen vele!
A királynő bement a tanácsterembe, és látta, hogy a tanácstagok fele hiányzik.

- Hol vannak a többiek?
Könnyenlépő Huszonkétláb Ezredes elsápadva mutatott rá az ablakban csüngő zöld zsákocskákra.

- Báb lett belőlük, felség!
A földön hevert szétszórva a ruhájuk.

- Oh! – csak ennyit tudott erre mondani Mirmidonna, – Nincs időm új tanácsot választani, de van egy most elkészült, simára gyalult  vesztőhelyünk.

Kátrány Ezredest megragadták, és a vérpadhoz vezették. A hernyónép ott nyüzsgött, tolongott az emelvény körül, hogy végignézhesse a kivégzést. Mirmidonna a trónon ült, mellette pedig Viráglépő Gerelyvető Ezredes foglalt helyet.

- Kátrány Ezredes szereti a játékokat. – mondta a királynő a hernyóknak, aztán az ezredeshez fordult:

- Ki kell találnod egy szót. Találgathatsz, betűzhetsz, ahogy te akarod.

Mirmidonna belesúgta a szót egyik hernyó fülébe, ez pedig egy széndarabbal fölírta egy fehértörzsű fára az első és az utolsó betűt, vonalkákkal jelölve a többit.

P_ _ _ _ _ _ Ó

 

- Ha egy olyan betűre jönnél rá, amely többször megismétlődik, akkor azt mi persze többször beírjuk.

Kátrány meghajolt.

- Köszönöm a nagylelkűséged, királynő.

- Semmi nagylelkűség, ez a játékszabály. Ahány vonal, annyi próbálkozáshoz van jogod, tehát összesen hathoz. Minden hibázás közelebb sodor a halálhoz.
Kátrány Ezredes képe elkomolyodott, aztán megszelídült, majd egészen nyájasan kérdezte:

- Hmm, nem ellenőrizné le felséged, hogy  nem ismétlődik-e meg a szó belsejében a P vagy az Ó? Mert akkor be kellene írni…

Mirmidonna kedvesen rámosolygott:

- Nem ismétlődnek meg.

Kátrány gondolkozott, elemezte magában a kertet, a hernyót, az akasztófát.

- Tartalmaz esetleg M betűt?
A hernyók kórusban felelték:

- Neeeeeem.
Kátrány ezredest felállították a székre:

- BB?
Erre aztán a kötelet is a nyakába helyezték.

- LL?
Mirmidonna jelt adott, és a hernyó kiegészítette a szót a két L betűvel.

- I?
- Igen. Írjátok be az I betűt is. És még egyet próbálhatsz!
Kátrány Ezredes nyüzsgött, mozgott, izgett, dörzsölgette a szárnyait.
- Hmm, ez egy olyan szó lehet, amelyet minden hernyó ismer, valami, amihez szorosan kötődnek. De mi lehet az? Vajon mi? 
- Pillangó.

A tömeg éljenzésben tört ki. Az egyik hernyó gyorsan fölmászott és eloldozta a láncait. Ő  hajlongani kezdett, aztán útjára bocsátották, persze előtte még aláírt egy dokumentumot, melyben ígéretet tett arról, hogy sosem fog lepkékre vadászi, és ezt meg is erősítette azzal a pecséttel, amely mindig ott lógott a kabátján.

Mirmidonna pedig bejelentette, hogy két óra múlva sor kerül a menyegzőjére,  Viráglépő Gerelyvető Ezredessel fognak összeházasodni. Bimbóvárban elkezdődtek az esküvői előkészületek. Mirmidonna aggódott, hisz állandóan változásokra lehetett számítani.

 

Ahogy a hernyók öregedtek, rendre átváltoztak pillangókká és elhagyták Bimbóvárat. A katonák, kapitányok és generálisok gyűlölték ezt az átváltozást. Miféle játék ez, hogy elveszítjük lábaink nagy részét! (és csak hat marad a tizen-, huszonkettőből!) Törékenyekké válnak, sérülékeny szárnyaik lesznek, nem ihatnak többé bort, nem hízhatnak többé meg, nem csatázhatnak többé, nem dobálhatnak gerelyt és nem viselhetnek kéregvértet soha – soha  többé. De megszépülnek. Hja, kinek kell a szépség! De hát nem náluk volt a döntés. Siránkozva ugyan, de sajnos bábbá kellett változni még a leghíresebb, többtucatnyi lábbal járó ezredeseknek is.

Mirmidonna meg a tanács új embereket kellett keressen az ő hiányuk pótlására.

Az esküvő órájában, amikor Mirmodonna bement a templomba, a vőlegényt nem találta ott. Az oltárnál állt és hátranázett. Hosszú fátyla egészen a bejárati ajtóig ért. Így várt ott rendületlenül, türelmesen hosszú perceken keresztül, miközben a templom tele volt nyüzsgéssel és suttogással.
Egyszercsak a hatalmas ajtónyílásban megjelent egy fekete pillangó, szárnyait narancssárga körök díszítették. Viráglépő Gerelyvető Ezredes volt, aki az imént vetette le bábruháját.

Bimbóvárban óriási mulatság kezdődött. A vőlegény pedig ölébe vette a menyasszonyát, és rászálltak egy birsalmavirágra.