Tizenkettedik fejezet

Alig jutott egy kőhajításnyira, nagy rikoltozást hallott maga mögött:

- Misi Mókus! Misi Mókus! Várj meg, kérlek szépen!

Visszafordult, s akkor látta, hogy Bumba, a majom lohol utána lélekszakadva. Végre nagy lihegve odaért hozzá.

- No, mi az, Bumba? - kérdezte Misi. - Csak nincs valami új vész az utamban, amitől óvni akarsz?

- Nincs, nincs! - pihegte Bumba. - Csupán veled szeretnék tartani.

- És ezt minek köszönhetem? - csodálkozott Misi.

- Annak, hogy látom: csuda ügyes fickó vagy! - mondta Bumba.

- Köszönöm az elismerést, de sietek, mert fontos az utam - magyarázta Misi. - Hanem áruld el, hogy téged mi kerget el hazulról.

- Hát ha nem sejted, szívesen elmesélem - kezdte Bumba. - Az én biztos állásom az volt, hogy az úton álljak, és figyelmeztessem az utasokat, ha jön Krokó. De Krokó már nincs. Te elpusztítottad Így az állásomnak is befellegzett.

- Aha! - bólintotta Misi megértően.

- Tehát - folytatta Bumba - ha megengeded, hozzád szegődöm. Bízom rendkívüli képességeidben; melletted bizonyára én is boldogulok.

- Szívesen fogadlak útitársnak - hajtotta meg magát Misi.

A két újdonsült útitárs együtt ment tovább.

- Merre is tartasz? - kíváncsiskodott Bumba.

Misi elgondolkozva felelt:

- Ide fülelj! Azért indultam el messzi hazámból, hogy megtaláljam azt a vidéket, ahol örökké termő fát találok. Nem hallottál még erről?

- Ó, hogyne hallottam volna! - vágta rá menten Bumba. - Olyan fák, amelyeknek az egyik águk virágzik, a másik águkon már érik a gyümölcs, és a harmadikról éretten hullik lefelé. Ez az?

- Ez az! Ez kell nekem! - ujjongott fel Misi. - Tehát van ilyen fa?

- Van hát! - erősítette Bumba.

- De hol? - kérdezte mohón Misi.

- Itt a bökkenő! - sóhajtott Bumba. - Merre van, merre nincs, senki se tudja. - Hirtelen a kobakjára csapott. - Azaz ismerek egy bölcset, az talán eligazítana bennünket.

- Nos! - sürgette Misi. - Hogy hívják azt a nagy bölcset?

- A neve - mondta Bumba földig hajolva - Apa-pirra-soka-tir, a nagy bölcs. Mindent tud, amit közönséges földi halandó nem tud, tehát bizonyára azt is tudja, hol van az örökké termő fa.

- Szép neve van! - mondta Misi Mókus. - Remélem, nem felejtem el, amíg hozzá érünk. Messze lakik innét az az Apa-pirra-soka-tir?

- Nem tudom - vallotta be Bumba.

- Püff neki! Akkor hiába minden - mondta Misi Mókus.

- Hohó! - kiáltott fel Bumba. - Van valaki, aki tudja, hol tartózkodik Apa-pirra-soka-tir, a nagy bölcs.

- Ki az? - firtatta Misi.

- Kacifánt, az okos elefánt. Ezen az úton haladva okvetlenül rá találunk.

- Akkor induljunk máris! - nógatta Misi Mókus.

- Egy kis bibi még van - vakarta fejét Bumba.

- Ajjajjaj, Bumba! - kiáltott föl Misi Mókus. - Milyen bibi van még?

- Ó, csak az - felelt rá Bumba kicsit riadtan -, hogy Kacifánt, az elefánt nagyon titoktartó... de hát... de hát... - kezdett volna ötölésbe-hatolásba Bumba.

De Misi Mókus fülön ragadta és ráripakodott:

- Mit jelent ez a “de hát”?

- Eressz el! - nyafogott Bumba. - Azt jelenti az a “de hát”, hogy aki olyan ügyes, olyan csalafinta, hogy Krokót tönkresilányítja, az túljár a titoktartó Kacifánt eszén is, és kiszedi belőle a titkot.

- Ez már más! - szólt erre Misi Mókus. - Bocsáss meg, hogy heveskedtem.

Mert ha csintalan volt is, de belátta hibáját, és iparkodott jóvátenni.

- Megbocsátok - biccentett Bumba nagylelkűen, aztán fontoskodva fűzte hozzá: - De meg kell jegyeznem, hogy ezután megfontoltan kell cselekedned, nehogy a hebehurgyaság később galibákat okozzon.

- Igazad van - helyeselt Misi. - De már induljunk, mert különben soha nem érünk célhoz.

Ezt meg Bumba volt kénytelen elismerni. Azzal végre-valahára útnak eredtek, hogy rátaláljanak Kacifántra, az elefántra, akinek segítségével rátalálnak Apa-pirra-soka-tirra, a nagy bölcsre, aki végül eligazítja Misi Mókust az örökké termő fához.