Tizenhetedik fejezet

Egy szó, mint száz, Misi Mókus is bágyadtan dőlt le a pázsitra. Az utazás fáradalmai és a jó lakoma után nem is lehetett csodálni.

Alapjában egészen kellemesnek és mulatságosnak tartotta a helyzetet. Semmi dolga. Kitűnő ellátása. Ezekkel a magukkal is tehetetlen, elbutult rokonokkal elszórakozhat, ha unatkozik. Egyébként felőlük a fejére állhat. Ezek ugyan nem fegyelmezik, nem gátolják meg a maga kedvtelésében!

Mélyen aludt Misi, amikor nagy döfölés, egy siránkozó hang ébresztette föl.

- Drága kis rokon! Megvédtél bennünket a dongótól. Most nagyobb ellenség közeleg. Nézd csak! Ott kúszik felénk a fűben!

Misi álmos szemét dörzsölve odapillantott. Hát csakugyan, látja, hogy egy nagy csörgőkígyó karikázik előre a fűben! Föl-fölemeli lapos fejét, és a mókusokat kémleli. A sok kövér mókus kétségbeesett jajveszékelésbe és rimánkodásba kezdett:

- Jaj! Jaj! Kígyók legdicsőbbje, ne bántsál engemet!

- Jaj! Jaj! Kímélj meg engem, boldogtalant!

Misi Mókus jól megjegyezte, hogy minden kövér mókus csakis saját maga érdekében könyörög a kígyónak.

Hát erre rárivallt Misi a legközelebbi nyivákoló rokonra:

- Mit vinnyogsz? Mit vinnyogtok? Hiszen egy kígyó elől könnyű tovaugrani, ha bántana lenn a földön. A fán pedig felényi gyorsan sem kúszik a kígyó. Gyertek, kússzunk a fára!

- De ki bír elugrani? A szöcske bír!

- De ki bír a fára mászni? - Ezt nyüszítette egyik kövér mókus, mint a másik. A kígyó pedig már ott meredt rájuk néhány lépésnyire. Akkor, egyszerre majdnem több mint fél testével magasba lendült a kígyó, és fejét ringatva kezdte harci énekét énekelni:

Csirr-csirr-csirr-csirr! Szi-szi-szi!
Kit megmarok, az ördög elviszi!

Aztán megint lesunyta hirtelen lapos fejét a kígyó.

Misi tudta, hogy most a támadáshoz vesz lendületet. Máris kapta Misi az ágat, amivel a dongót elűzte. És közben magának mondta:

- Majd én elintézlek, te utálatos csúszómászó féreg! Már látom, nagyon elbíztad magad, mert a mókusok könnyű zsákmányok voltak!

Azzal Misi néhány szökkenéssel a kígyó előtt termett.

A kígyó pedig éppen akkor kezdett harci énekének másik szakaszába:

Csür-csür-szi-szi-lem-lem-lem.
Kit megkapok, elevenen lenyelem!

Misi Mókus szintén harci dalban válaszolt:

Támadj, támadj, ocsmány féreg!
Majd kivégezlek én téged!

De úgy ám! És amikor a nagy kígyó csak egy araszra emelte föl támadó fejét a fűből, Misi kemény faága akkorát csapott rá, hogy a kígyó, mint az ostor, lendült félre.

Bezzeg rögtön a farkába szállt a kígyó bátorsága. Nemhogy új támadásra indult volna, de a fájdalom és a rémület sziszegésével iszkolt tova onnan a pázsiton. Ha vonat után kötik, akkor sem fut sebesebben!

A halálra vált és halálra készült sok kövér mókus nem tudott hová lenni az álmélkodástól.

Aztán tudni való, hogy a gyámoltalan, a gyáva lény bizakodik el legjobban valami sikeren. A sok kövér mókuson Misi csodálkozott a legjobban, mert azok hencegőn, ostobán kezdtek karattyolni:

- Majd itt tartjuk ezt a kis hős rokont... Ő lesz a mi testőrünk! Nem fér többé hozzánk veszély, ne búsuljunk!... Elkergeti, megöli a mi kedves kis rokonunk!... Nagy dicsőség az, ha ilyen mókus is akad a mi derék fajtánk között!

Misi Mókus ráhagyta duzzadt rokonaira: mondjanak akármit. Hiszen aránylag jól érezte magát közöttük. Mókázott, játszott, lakomázott, hevert egész nap... Mit kívánhat mást egy mókus?