Hetedik fejezet

Öt perc sem telt bele, a madárkereskedő eladta Misi Mókust az előkelő vevőnek. Kalickástul kivitte a segéd Misit a kocsira, és elhajtottak.

Ez már estefelé történt. Mire Misi Mókust a kalickájával együtt új gazdájának lakására szállították, egészen sötét lett. Új lakóhelyén nem volt más társasága, mint a háziak. Vagyis a kisfiú, az édesapja és az édesanyja.

Misi kalickáját egy állványra tették az egyik szoba sarkában. Ellátták eleséggel, és magára hagyták. A villanyt persze egyidejűleg lekattantották a szobában. Legföljebb a másik, világos szobából szűrődött át némi fény Misihez.

Hát Misi jobb híján a szomorú, magányos rabságban megvacsorált. Majd szundikálni kezdett.

Ámde a másik, világos szoba villanya egyszerre kialudt.

A háziak befejezték a vacsorát, és átjöttek abba a szobába, ahol Misi gubbaszkodott a ketrec sarkában. A villanyfényre fölriadt a szunyókálásból, de nem tartotta érdemesnek megmozdulni, tornászni és ugrálni.

A kisfiú odament hozzá, és nagyon nyájasan megállt a kalickánál.

- No, mi van veled, kismókusom? Hisz úgy szeretlek! Úgy örülök, hogy apukám megvett nekem!

- Annál kevésbé örülök én! - motyogta Misi. De nem mozdult.

A kisfiú édesapja és édesanyja is odament közben a kalickához. A kisfiú édesapja így szólt:

- Ne zavard, fiacskám, a kismókust. Látod, alszik. Talán fáradt.

- Úgy van! - szólt a fiúcska édesanyja is. - Hagyd, szívecském, ezt a kis ugribugrit. Gyere az ágyacskádba.

- Majd reggel játszhatsz vele - toldotta meg a fiúcska apja.

De hát a kisfiú rakoncátlankodni kezdett.

- Nem akarok még lefeküdni. Azt akarom, hogy ugráljon nekem, mint a kirakatban! Hozok egy botot, és megpiszkálom.

- Azt nem szabad, fiacskám. Megharagszik a kismókus, ha durván szurkálod - mondta az apja.

Hát bizony Misi Mókus, amikor hallotta, hogy a kisfiú nyaggatni akarja, egyszerre megmozdult, és a fogát vicsorította.

- Vigyázz! Ne piszkálj, mert még megbánod!

A kisfiú édesanyja engedékenyen szólt az elkényeztetett gyerekhez:

- Jó! Maradj itt kissé a mókusod mellett. De ne bántsd, csak szépen beszélgess vele.

- Na, ugrálj egy kicsit! - szólt erre a kisfiú Misinek.

- Azért se! - kuporodott össze Misi.

- Miért nem ugrálsz?

- Mert utálok itt lenni. Eresszetek szabadon! - mondta Misi. Azzal körüljárta a ketrec alját, merre lenne alkalmas rés, amit kitágíthatna. Persze a szökés járt az eszében.

- Ó - szólt erre a kisfiú -, csak nem akarsz itt hagyni, amikor annyira szeretlek?

- De bizony! - felelte Misi. Hirtelen fölágaskodott. Két kis mancsát fölemelte, és szeme villogott. - Nem akarok itt maradni! - kiabálta. - Meg akarom keresni az örökké termő fát. És ott szabadon, boldogan akarok élni.

- Már ágaskodik! - ujjongott a kisfiú, míg apja és anyja nevetett Misi erélyes mozdulatain.

- Eresszetek szabadon! - kiabálta most már Misi, kalitkája rácsához nyomva fejét.

A kisfiú hirtelen odadugta mutatóujját a rácshoz, hogy megrémítse Misit.

- Ugye, te csúnya?! - sértegette Misit. - Tudnál te ugrálni, csak nem akarsz! Makacs vagy!

Misi Mókus abban a pillanatban kidugta mancsát a drót között, és jókorát karmolt a kisfiú ujján. A fogát is vicsorította. Meg is harapta volna a fiúcska kezét, ha a feje kifért volna a drót között.

- Jujjujuj! - sivalkodott a fiúcska. - Ez egy gonosz vadállat!

- Ugye, ugye? - dorgálta az édesapja. - Figyelmeztettelek, hogy addig ne nyúlj a kismókushoz, míg meg nem szelídül. Most megkaptad a magadét. Megérdemelted az engedetlenséged miatt.

- Úgy van! - mondta a fiúcska édesanyja is. - Most érd be ezzel, és gyerünk lefeküdni!

A nyafogó kisfiút kivezette édesanyja a szobából. Az édesapja pedig fogott egy nagy fehér asztalkendőt, és Misi Mókus kalickájára terítette.

- Aludj, te kis vadóc! - mondta. - Majd a jó bánásmód megszelídít!

- Majd ha fagy! - mondta erre Misi az asztalkendő alatt a sötétben. - Teszek róla, hogy ne tartsatok fogságban!

Mert közben Misi Mókus kieszelte, hogyan menekülhet el a ketrecből.

A ketrec fából készült alján fölfedezte, hogy egy helyütt puhább, tarkább a deszka. Sőt ugyanott egy repedés is van.

A fához jobban ért a mókus, mint akár a legjobb asztalos. Hiszen a fákon él.

A mókus foga pedig olyan, mint a legjobb favágó szerszám, hegyes, mint a tű, erős, mint az acél. Ripp-ropp! A legkeményebb dió, mogyoró csak úgy törik szerte a mókus foga között, mint a tojáshéj.

Hát Misi Mókusnak, amikor egyedül maradt a sötétben, gyermekjáték volt elkezdeni a puha deszka hasadékánál a rágcsálást, és akkora lyukat kikerekíteni magának, amin kimásszon a ketrecből.

Egykettőre ott tartott, hogy a ketrecből a szobába jutott. De hova és hogyan jut ki innen?

Mert a szoba sötét volt, és se ajtaja, se ablaka nem volt nyitva, csak éppen a másik szoba felé nyíló ajtó.

Csakhogy ott a háziak aludtak. Kék világú éjjeli lámpa vetett halovány fényt a szobára.

A hálószoba ablaka azonban nyitva állt.

Ezt Misi Mókus már előbb kikémlelte.

Hová nyílik az ablak? Vajon újabb csukott szobába-e? Újabb börtönbe?

Surranjon ki rajta? Füleljék le újra a lakásban? Tegyék szigorítottabb őrizetbe?

Mit tegyen? Mit tegyen?

Egyszerre remek eszméje támadt.

Lerángatta ketrecéről a nagy, fehér asztalkendőt. Magára terítette. Annak az oltalma alatt indult Misi Mókus a gyenge világítású szobába.

Keresztülosont a szobán az ablak felé, a fehér asztalkendő alatt. De az ablak párkánya magasan állt, és akkorát nem képes ugrani egy kismókus, hogy elérje. A puszta falon pedig nem lehet körömmel fölkapaszkodni, mint a fa kérgén.

Az ablak mellett egy szék állott. Ha arra fölugrik, egy újabb ugrással eléri az ablakpárkányt.

Már föl is szökkent Misi a szék ülőkéjére, hátán a fehér asztalkendővel. Onnan újabb lendülettel a szék karfájára ugrott.

- Zsvuhu-brubb-brugg! - A szék fölborult. Akkora zajt ütött, hogy a háziak ijedten riadtak föl álmukból. Az ágyban felülve rémüldöztek:

- Mi lehet az?

De Misi Mókuson szerencsére ottmaradt a fehér asztalkendő. Elszánta magát: a fölborult székről fölszökkent az ablakba. Hopp! Már rajta is guggolt.

Elkészült rá, hogy a háziak kiugranak az ágyból. És ha eltéveszti az ugrást, akkor vége van, újra elfogják! Óvatosan összeszedte erejét az ugrásra.

De mi történt?

A háziak nemhogy kiugrottak volna az ágyból, de egyikük rémülten suttogta a másiknak:

- Nézz oda! Kísértet lopózott a szobánkba, fehér lepedőben. Bújj a paplan alá!

Úgy is tettek. Erre aztán Misi vígan, bántatlanul, nyugodtan szökkent a nyitott ablakra. Onnan pedig, lepedőjét lerúgva magáról, leugrott.

Hová is? A ház folyosójára.

Ott már a csillagos, holdvilágos ég ragyogott fölötte.

A szabad folyosó majd csak elviszi valahová! A nagy házból csak kijuthat a szabadba egy ügyes kismókus!