Nyolcadik fejezet

Misi Mókusnak az adta vissza a szabadságát, hogy egyes emberekben oktalan, babonás hiedelmek lakoznak.

Most ide-oda szaladgált a holdvilágos éjben a hosszú folyosón, hogy kifürkéssze: merre juthat ki a házból?

És ez nem volt éppen tréfadolog. A folyosó a harmadik emeleten húzódott végig, a ház belső fala körül. Az udvarra úgy tekintett le Misi Mókus a folyosó rácsa alól, mint egy óriási, mély kútba. Ha lezuhan, biztosan a nyakát töri.

A lépcsőn lejutni persze nem tűnt biztonságosnak.

A ház sok-sok lakójának ablaka még itt-ott világos volt. A lépcsőn egyre-másra léptek hangzottak, és Misi Mókusnak minden percben el kellett bújnia a folyosón álló nagy szemeteskosár mögé.

Tanakodott, tanakodott, hogyan ér le az udvarra. A kapu csukva, csak nappal nyitják ki, akkor meg a forgalmas utcán csípik el, ha sikerül is kisurrannia az udvarról az utcára.

Közben múlt az idő. A ház világos ablakai közül egyre több sötétedett el, a mozgás, a zaj mind kevesebb lett az éjszakában. A holdvilágos csöndben Misi Mókus még mindig ott kucorgott a harmadik emeleti folyosón. A falhoz lapult, készen arra, hogy visszabújik rejtekébe a szemeteskosár mögé, ha valami neszez.

Puff! E pillanatban olyan tompa puffanást hallott maga mögött, mintha pamutgombolyagot ejtettek volna le valahonnan. Hát egy cirmos cica ugrott le a folyosó végi ablakból.

Egy macskától azonban nem ijed meg egy derék mókus. Misi meg se moccant. Várta, hogy mit tesz a cica. Észreveszi-e? Nem-e? Közeledik-e? Nem-e? De a cica nem vette észre Misi Mókust, hanem a negyedik emeletre vivő lépcső felé iramodott.

“Aha - gondolta Misi Mókus -, ez a cica kivezet majd engem a házból!”

S megindult a lépcsőn fölfelé, a cica után. Fölértek a negyedik emeletre baj nélkül. Ott még egy kulipintyóféle építmény szögellett ki, azután a tető következett kéményekkel, és a tetőre vaslajtorja vezetett.

Ezen iramodott föl a cica. Misi Mókus utána, de a cica hirtelen eltűnt, s Misi Mókus magában maradt a tetőn.

Rögtön azt nézte, hogyan lehetne eliszkolni erről a helyről.

Körös-körül futotta a háztetőt. Mindenfelől szédületes mélység tátongott a szemébe.

Hát most innen hová, te szegény Misi Mókus?

Nini!

A háztető egyik csücskéből óriási, vörös téglás kémény meredezett a holdvilágos ég felé. A kémény oldalán pedig hágcsó vitt lefelé. Misi Mókus szíve megreszketett az örömtől. Éppen ott, ahol a hágcsó szögben megtört, hogy az egyik emelet teraszára vigyen, óriási platánfa koronája hajolt a falhoz.

Mi a légtornászok legügyesebbjének, egy mókusnak átugrani egy lépésnyit a vashágcsóról a megszokott fára?

Két perc se telt el, Misi Mókus már a platán ágai között cikázott összevissza.

Hanem a platánon sem szerzett jobb tapasztalatokat, mint a vadgesztenyefán. Szállást még csak tűrhetőt talált volna rajta, de aztán megízlelte a fa tüskés gyümölcsét. Ez még rosszabb ízűnek tetszett a vadgesztenyénél is.

- Hát ez nem kellemes tanyahely! - vélekedett Misi.

Amint ezt megállapította, észrevette, hogy egy óriási, fatörzsekkel magasra rakott tehergépkocsi áll meg a ház előtt.

Misi gondolt egyet.

Ha ez az óriási kocsi idejött, bizonyára el is megy innen. A nagy fatörzsek közt remek búvóhelyet kereshet magának, aztán rábízza a sorsra, hová kerül el a nagy gépkocsival.

Már mászott is lefelé a platánról.

Hamarosan felkúszott a gépkocsira. Ott aztán a nagy fatönkök között talált egyet, amelynek a belsejében odú tátongott. Elhelyezkedett benne, és mihamar szendergésnek adta át magát. Félálmában érezte, hogy új otthona rázkódni kezd vele. De ez nem zavarta Misit. Nyugodtan szundikált tovább.