21. Az Oroszlán az állatok királya lesz

 

 

Mikor utasaink lemásztak a porcelánfalról, magas és szúrós fűvel benőtt, mocsaras, semlyékes, kellemetlen vidékre kerültek. Alig-alig lehetett elkerülni, hogy minduntalan sáros gödrökbe ne pottyanjanak, mert a sűrű fű eltakarta szem elől. Nagy óvatosan mégis sikerült átkelniük az ingoványon, és szilárdabb talajra kerültek. Ott azonban még vadabb, még zordonabb lett a vidék, sokáig gázoltak át fáradságosan a sűrű bozóton, s végül ismét rengeteg erdőbe jutottak, öregebb s hatalmasabb fák közé, mint amilyeneket valaha is láttak.

- Milyen gyönyörű ez az erdő! - mondta az Oroszlán, és kedvtelve nézett körül. - Soha életemben nem láttam ennél szebbet.

- Kicsit barátságtalan - vélekedett a Madárijesztő.

- Cseppet sem! - ellenkezett az Oroszlán. - Szívesen eléldegélnék itt életem végéig. Nézd, milyen puha az avar a lépted alatt, milyen üde zöld a moha, amely belepi a vén fák törzsét. Vadállat keresve sem találhatna nekivalóbb tanyát!

- Talán vannak is itt vadállatok - jegyezte meg Dorka.

- Biztosan vannak - felelte az Oroszlán. - De egyelőre még egyet sem láttam közülük.

Addig mentek, mendegéltek befelé az erdő sűrűjébe, amíg egészen rájuk sötétedett. Akkor Dorka, Totó meg az Oroszlán lefeküdtek aludni, a Bádog Favágó meg a Madárijesztő pedig őrködtek, mint rendesen.

Reggelre kelve folytatták útjukat. De még nem jutottak messzire, mikor egyszer csak morgás ütötte meg fülüket, mintha sok-sok vadállat morogna egyszerre. Totó nyöszörgött egy kicsikét, de a többiek föl sem vették, csak mentek tovább a jól kitaposott ösvényen, amíg egyszer csak tisztásra értek, és mit láttak: a tisztáson száz meg száz mindenféle fajta vadállat gyűlt össze. Volt ott tigris, elefánt, medve, farkas, róka meg mindenféle más, amiről az iskolában tanultunk - és Dorka az első pillanatban bizony megszeppent. De az Oroszlán megmagyarázta neki, hogy az állatok éppen gyűlést tartanak, és bőgésükből, morgásukból arra lehet következtetni, hogy nagy bajban vannak.

Miközben beszélt, az állatok megpillantották, és a nagy gyülekezet mintegy varázsütésre elcsöndesedett. Akkor a legnagyobbik tigris odalépett az Oroszlánhoz, meghajolt előtte, és így szólt:

- Isten hozott, állatok királya! Éppen jókor jöttél, hogy segíts legyőzni ellenségünket, és visszahozd a békét rengeteg erdőnkbe.

- Ki fenyeget? - kérdezte az Oroszlán méltóságteljesen.

- Félelmetes ellenség jött az erdőnkbe nemrég. A fertelmes szörnyeteg olyasféle formájú, mint egy óriási pók, teste akkora, mint egy elefánté, minden lába egyenként olyan vastag és hosszú, mint egy-egy fa törzse. Nyolc ekkora lábon kúszik a rengetegen át, és ha bármiféle állat az útjába kerül, megragadja és bekapja, felfalja, mint pók a legyet. Senki fia nincs biztonságban, amíg ez a szörnyeteg él, ezért jöttünk itt össze, hogy megvitassuk, mit tehetnénk a magunk védelmében; a legjobb pillanatban érkeztél közénk.

Az Oroszlán elgondolkozott.

- Van-e köztetek oroszlán? - kérdezte.

- Nincsen. Volt néhány, de a szörnyeteg valamennyit fölfalta. Különben egyik sem volt olyan nagy és olyan bátor, mint te.

- Ha elpusztítom ellenségeteket, hódoltok majd nekem, mint az Erdő Királyának? - kérdezte az Oroszlán.

- Örömest! - válaszolta a tigris, és nyomában valamennyi állat elordította magát: - Örömest! - hogy visszhangzott belé az erdő.

- Hol tanyázik most az a nagy pókféleség? - tudakolta az Oroszlán.

- Amott, a tölgyek között - mutatta a tigris a mellső mancsával.

- Vigyázzatok addig a barátaimra - mondta az Oroszlán. - Megyek is már, megküzdök a szörnyeteggel.

Azzal elköszönt barátaitól, és büszkén elvonult, hogy megvívjon az ellennel.

Az óriáspók éppen aludt, mikor az Oroszlán rábukkant, és olyan fertelmesen rút volt, hogy az Oroszlán elfintorította az orrát utálatában. Lába megfelelt a tigris leírásának, hatalmas testét durva fekete sörte borította. Hatalmas szájában arasznyi éles fogak sorakoztak; de fejét darázs derekánál is vékonyabb nyak fűzte ormótlan testéhez. Az Oroszlán ebből mindjárt kitalálta, hol a legtanácsosabb megtámadnia a szörnyeteget; és mivel tudta, hogy könnyebben megbirkózik vele álmában, mint hogyha fölébred, tüstént nekirugaszkodott, és egyetlen óriási ugrással a szörnyeteg hátán termett, és éles karmú, hatalmas mancsának egyetlen ütésével elválasztotta a pók fejét a törzsétől. Aztán leugrott a hátáról, és megvárta, amíg hosszú lábai már nem rángatóznak: tudta, hogy akkor már egészen és végleg elpusztult.

Visszament a tisztásra, ahol az állatok már várták, és büszkén kijelentette:

- Immár nem kell félnetek ellenségetektől.

Az állatok ekkor hódoltak az Oroszlánnak mint királyuknak; és az Oroszlán megígérte, hogy mihelyt Dorka biztonságosan útban van hazafelé, Kansasba, visszajön hozzájuk, és uralkodni fog rajtuk.