Baby Bear


HOL VAN A NYÚL NEVETŐHELYE?

 

 

- Ma miről fogsz nekem mesélni? - kérdezte a Kisfiú Rémusz bácsitól.

Rémusz bácsi úgy tett, mintha csodálkoznék.

- Hát nem azt beszéltük meg tegnap, hogy legközelebb te mesélsz nekem?

- Nem! - kiáltotta a Kisfiú. - Azt beszéltük meg, hogy mindig te mesélsz, és én néha segítek.

- Igazán? - ráncolta a homlokát az öreg. - Látod, milyen feledékeny vagyok!

- Nem vagy feledékeny - válaszolta a Kisfiú. - A mesékre is nagyon jól emlékszel.

- Hát akkor hogy lehet, hogy mégsem emlékszem arra, ami tegnap történt?

- Úgy, hogy tréfálsz - felelte a Kisfiú.

- Miért gondolod, hogy tréfálok? - kérdezte az öreg.

- Azért, mert látom rajtad. És különben is, ott ülsz a mesemondó padon.

Rémusz bácsi elnevette magát.

- Ami igaz, az igaz - mondta. - Itt ülök a mesemondó padon. És ha már egyszer itt ülök, kezdem is a mesét.


Egyszer azon vitatkoztak az állatok, hogy melyikük tud jobban nevetni.

- Én néha akkorát nevetek, hogy az oldalam is belefájdul - mondta a Medve.

- Velem akárhányszor megesik, hogy a négy lábamon sem bírok megállani a nagy kacagástól - felelte a Róka.

- Nekem még a falat is a torkomon akad, ha hirtelen elfog a nevetés - tódította a Farkas.

- Én nem nevetek ilyen nagyokat - jelentette ki a Mókus. - Én csak kicsiket nevetek, de egész nap.

- Én viszont igen-igen ritkán nevetek - mondta a Bika. - Ha azonban egyszer nekifogok, az én nevetésemtől visszhangzik az egész határ.

- Igazán nevetni való, ahogy a nevetésről vitatkoztok - nevetett a Gerle. - Nem az a kérdés, hogy ki nevet gyakrabban vagy hangosabban. A kérdés az, hogy ki nevet szebben. Márpedig arról még vitatkozni sem lehet, hogy a legszebben én nevetek!

- Ezt semmiképpen sem ismerhetem el - szólt közbe Mezeiné asszonyság. - Hallgassátok csak meg az én báránykisasszony leányaimat! Nincs, aki azoknál szebben vihog, és még ezenfelül gyakrabban is, hangosabban is!

Mindenki szólt valamit, mindenkinek volt valami dicsekednivalója, csak a Nyúl hallgatott.

- Hát neked egy szavad sincs a dologhoz? - kérdezték a többiek. - Te talán nem tudsz nevetni?

- Már hogyne tudnék! - felelte a Nyúl. - De hát én nem nevetek akárhol. Ha nevetni van kedvem, elmegyek a nevetőhelyemre.

- Hová? - ámuldoztak az állatok. - A nevetőhelyedre? Hát az meg micsoda?

- Hogyan? - kiáltotta a Nyúl. - Nem tudjátok, mi a nevetőhely? Nektek talán nincs is nevető­helyetek?

- Nincs - vallották be az állatok.

Mindjárt meg is kérték a Nyulat, hogy magyarázza meg, miféle hely az a nevetőhely, mert ők is szívesen szereznének affélét.

- Van egy hely az erdőben - válaszolta a Nyúl -, ahol elfelejtek minden bajt, bosszúságot, és tüstént olyan nevethetnékem támad, mintha a talpamat csiklandoznák. Ott aztán addig nevetek, ameddig kedvem tartja. Ha megelégeltem, hazajövök.

- Nem mutatnád meg nekünk azt a helyet? - kérdezték az állatok.

- Miért ne? - felelte a Nyúl. - De egyszerre csak egy állat jöhet velem. Mert ha többen jönné­tek, még elrontanátok az egész helyet.

Elsőnek a Róka ugrott fel.

- Én megyek! Ugye, engem viszel elsőnek? Hiszen én vagyok a legjobb barátod!

Vajon miért volt olyan serény a Róka? Azért, mert arra számított, hogy ott kint az erdőn, ahol senki sem látja, senki sem hallja, végre megfoghatja a Nyulat.

- Csak nem mégy vele kettesben az erdőbe? - súgta a Nyúl fülébe aggodalmasan a Teknős.

- Ne félts engem! - mosolygott a Nyúl.

A Nyúl és a Róka kiment az erdőbe. Egy tisztáson megállt a Nyúl.

- Megérkeztünk - mondta.

- Ez az a híres nevetőhely? - biggyesztette el a száját a Róka. - Mondhatom, hogy cseppet sincs jobb kedvem, mint amikor elindultunk.

- Ne türelmetlenkedjél! - intette a Nyúl. - Lesz itt nevetés rögtön, olyan, hogy különb se kell. Csak megtedd, amit mondok.

- Mit tegyek? - tudakolta a Róka.

- Látod ott azt a bambuszsort, mellette pedig azt a feketeszeder-sort?

- Látom.

- No, hát: a kettő között szaladj végig, amilyen gyorsan csak bírsz, egészen addig a vastag fenyőfáig!

A Róka elfutott. A fenyőfánál megállt.

- És most?

- Szaladj vissza.

A Róka megtette ezt is.

- Egy csepp nevethetnékem sincs - jelentette ki.

- Behunyt szemmel szaladtál? - kérdezte a Nyúl.

- Nem én!

- No lám: ez a hiba. Rohanj végig még egyszer a bambuszsor meg a feketeszeder-sor között, de közben ki ne nyisd a szemedet!

A Róka nekiiramodott. Egy kicsit imbolygott, botladozott, mert szót fogadott a Nyúlnak: futtában sem nyitotta ki a szemét. Szaladt, szaladt - egyenesen neki a vastag törzsű fenyő­fának.

Nagyot koppant a Róka feje a fa derekán.

- Jujjujjuj! - üvöltött a Róka. - Beszakadt a fejem, diribdarabra tört!

Hát beszakadni éppen nem szakadt be, diribdarabra sem tört a Róka feje, de az igaz, hogy csúful festett, mert akkorára dagadt hirtelen, mint egy kisebbfajta hordó.

A Nyúl nem állhatta meg nevetés nélkül, ahogy rápillantott. Végig-hemperedett a mohán, és fektében, gurultában is rázta a kacagás.

Amikor valamelyest lecsillapodott, megkérdezte a Rókától:

- No, hogy tetszik a nevetőhelyem? Remélem, kellemesen érezted magad, és máskor is eljössz egy jó kis nevetésre.

- Nevetésre? - vonított dühösen a Róka. - Inkább sírni volna kedvem! Hiszen még a szemem is bedagadt attól a nagy ütéstől!

- Nini! - adta a Nyúl a meglepettet. - Most látom csak, mekkorára dagadt a fejed! Mi történt veled? Csak nem rohantál fejjel a fának?

- De bizony, nekirohantam.

- Hogy tehettél ilyent? - csóválta a fejét a Nyúl. - Hát nem figyelmeztettelek, hogy semmiképpen be ne hunyd a szemedet, miközben a bambuszsor meg a feketeszeder-sor között szaladsz?

A Róka a fejfájástól annyira megzavarodott, hogy ő maga sem tudta már, mi az igazság: azt tanácsolta-e a Nyúl, hogy hunyja be a szemét, vagy azt, hogy tartsa nyitva.

- Azt mondtad, hogy ez a hely nevetőhely - nyögte panaszosan.

- Ezt mondom most is - bólintott a Nyúl.

- És azt ígérted, hogy lesz mindjárt nevetés, olyan, hogy különb se kell.

- Volt is! - felelte a Nyúl. - Nem hallottad, hogy mekkorát nevettem?

Csak most kapott észbe a Róka.

- No, megállj! - vicsorgatta a fogát. - Majd adok neked, amiért ilyen csúnyán becsaptál!

- Becsaptalak? Én? - tiltakozott a Nyúl. - Mindig is azt mondtam, hogy ez az én nevető­helyem. Egyetlen szóval sem ígértem, hogy te fogsz nevetni.

A Róka nem is tudta hamarjában, hogy mit feleljen. A fejét tapogatta mérgesen, tehetetlenül.

A Nyúl nem állhatta meg, hogy ne hahotázzon még egyet. Azután - lippiti-klippiti - fürgén hazafutott.


- Nekem is van nevetőhelyem - mondta a Kisfiú.

- Igazán? - felelte Rémusz bácsi. - Eddig sosem mondtad.

- Most mondom.

- És elvezetnél arra a nevetőhelyre, ha megkérnélek rá?

- Nem - válaszolta a Kisfiú -, nem vezetlek el.

- Miért nem? - kérdezte sértődötten az öreg.

- Azért - nevetett a Kisfiú, mert az én nevetőhelyem itt van. Ez az én nevetőhelyem.

- No de ilyent! - csapta össze a kezét Rémusz bácsi. - Éppen itt van az én nevetőhelyem is! Hát most mit csináljunk?

- Nevessünk együtt - ajánlotta a Kisfiú.

- Nagyon helyes - mondta Rémusz bácsi. - Ha már közös nevetőhelyünk van, leghelyesebb, ha együtt nevetünk.

Nevettek is mind a ketten, sokáig, sokáig - nem is tudták egészen pontosan, hogy min nevet­nek.

 

 

Divider

Logo