Azzal
visszatértek a napvilágra, akkor pedig Hapták mesélni kezdett.
"Az történt, hogy Eszeske
királyfi egy napon elővette kedvenc könyveinek egyikét, s
abban egy darabka teleírt pergament talált. Valami titkos
megérzés azt súgta neki, hogy ez nem lehet más, mint az ősi
arabus talány leírása, ezért elolvasás nélkül rögtön a
kandallóba dobta és elégette a pergament. Két nap múlva egy
másik könyvben egy másik pergament talált; azt is elégette.
Akkor a királyfi többé nem nyúlt könyvhöz, inkább kilovagolt;
amikor azonban nyeregtáskájából az odakészített uzsonnát vette
volna elő, egy pergamendarab hullott a földre.
Ezek után a királyfi jobbnak
látta azt, hogy eltűnést színleljen. Megbeszélte hűséges
embereivel, ezek közé számítom jómagamat is, hogy ide a
pincébe vonul vissza, miután egyik lovászfiújának meghagyta,
hogy kedvenc lova hátán hagyja el a Mesebeli Birodalmat. Így
tehát a királyfi önmagát zárta börtönbe, de ez nem fog soká
tartani, csak Csinoska királykisasszony tizennyolcadik
születésnapjáig, mert hiszen az a határidő, utána már bárki
tudhatja a talányt."
- Most már mindent értek,
azazhogy van egyvalami, amit nem értek; és
amiért Csinoska meg is
haragudhatna rá; miért nem beszélte meg a királykisasszonnyal
előzőleg színleges távozását? Miért hagyta, hogy Csinoska
kisírja a szemét utána?
- Ebben részben igazad is van
Szegényke, de Eszeskének jó oka volt arra, hogy titkolózzon,
és ha ezt az okot megismered, meg is fogod érteni.
- Tehát mondd el az okot.
- Előbb kérdeznék valamit:
Csinoska sokat búsult a királyfi távozása miatt?
- Három napig sírt
egyfolytában.
- De mondd, ha tudta volna,
hogy Eszeske valójában nem ment el, Csinoska mennyi ideig sírt
volna?
- Semeddig sem.
- Lásd, ez lett volna a baj.
- Igen, most már értelek; mert
ha Csinoska, aki úgy szerette Eszeskét, nem szomorkodik a
szökése miatt, gyanút fognak és nem hiszik el, hogy Eszeske
valóban elment.
Akkor pedig Hapták így szólt
Csinoskához.
- Szegényke. Csodálatos leány
vagy te. Nemcsak szép, és bájos, hanem módfelett okos is, és
ezért nagyon meg is kedveltelek.
Csinoska pedig csodálkozva
vette észbe, hogy ő is megkedvelte Haptákot, méghozzá nem is
kicsinyt; és már-már úgy érezte, hogy jobban is szereti, mint
Eszeskét, ám amikor idáig jutott, ijedten hessentette el
gondolatát; hiszen ő csakis Eszeskét szereti, nem szabad másra
még csak gondolnia sem.
Mégis azon a napon még sokszor
eszébejutott Hapták, és másnap alig várta, hogy ismét
találkozzon vele; és kétségbeesetten tapasztalta, hogy inkább
óhajtja látni Haptákot, mint Eszeskét. Sokáig együtt voltak,
búcsúzóul pedig Hapták megcsókolta Csinoskát, és Csinoska
rémülten azon kapta rajta sajátmagát, hogy nemcsak eltűrte a
csókot, hanem még vissza is csókolta Haptákot.
