A
pálya ügyeletes orvosa néhány perc múlva megérkezett; vele
jött két, hordágyat cipelő ápoló is, és elvitték Mónikát az
öltözőbe. Viktória velük tartott.
- Tüdőgyulladás - állapította
meg az orvos a vizsgálat után, - azonnal kórházba kell
szállítani, majd intézkedem. - Intett az egyik ápolónak, aki
elment telefonálni.
A játékvezető szintén
elkísérte őket és most megjegyezte.
- Ezekszerint nem tudják
folytatni a mérkőzést. Jelentem a versenybíróságnak.
Elment, majd kisvártatva
visszatért.
- Nagyon sajnálom, ha nem
folytatják, az ellenfelüket fogják győztesnek elismerni.
Mónika felnyögött.
- Az nem lehet, az első
szettet megnyertük.
- Az igaz, kisasszony, de két
nyert szett kell a győzelemhez.
- Akkor folytatom - mondta
Mónika és fel akart kelni.
Az orvos visszanyomta.
- Ne mozogjon, kérem.
Viktória határozott.
- Nincs más hátra, egyedül
kell befejeznem. Kérem, - fordult a játékvezetőhöz -
lehetséges az, hogy egyedül, Mónika nélkül fejezzem be a
játékot?
Eközben a versenybíróság
tagjai is bejöttek az öltözőbe, hallották a kérdést, rövid
tanácskozás után úgy döntöttek, hogy Viktória egyedül is
folytathatja a játékot.
Viktória pedig egymaga is
megnyerte a második szettet, mégpedig nem is akárhogyan, hanem
káprázatos játékkal, hat-nullára.
Az utolsó - a győzelmet
jelentő ütés után - az olasz lányok a hálóhoz szaladtak, hogy
elsőként gratuláljanak Viktóriának, aki kezét nyújtotta
feléjük, azok azonban a háló felett áthajolva, magukhoz
ölelték és jobbról-balról megpuszilták őt, majd átemelték a
hálón, a vállukra ültették és úgy vitték Viktóriát a
¨magaslesen¨ ülő játékvezetőhöz.
A közönséget - amely egyébként
is Viktória ünneplésére készült - a sportszerű viselkedés
ilyen elragadó megnyilvánulása végkép fellelkesítette;
helyükről felugorva, vastapssal köszöntötték, majd ütemesen
kiabálták: Viktória, Mónika. Így ez a nap a diadal napja lett
a magyar lányok számára.
De egyúttal a gyász napja is.
Mert alig lett vége az eredményhirdetésnek és a díjak
átadásának, világgá röppent a tragikus hír: a magyar
futballválogatottat Lyonból Párizsba szállító repülőgép
leszálláskor nekiütődött a betonnak, az orrára állt, összetört
és kigyulladt, hárman meghaltak, (köztük a csapat egyik
vezetője) négyen súlyos, kilencen könnyebb sérülést szenvedtek
(köztük Kázmér is, a csapat legjobbja, különben Hilda
vőlegénye.)
Bizony, nem volt jókedve
Viktóriának; pedig az aranyérmen kívül ötszázezer frankot
vehetett át és fergetegesen ünnepelték őt; de nem várta meg az
ünneplés végét, még a tévéinterjú alól is ki akart bújni,
csakhát ezt nem lehetett; Celestine éppen akkor fogta el őt,
amikor meg akart lépni.
- Hát itt vagy, drágám, kicsit
eltévedtél, az interjúszoba éppen ellenkező irányban van, erre
parancsolj édes Viktóriám - pergett a nyelve - gyere csak,
gyere, ne foszd meg honfitársaidat ettől az interjútól.
Celestine arra is
hivatkozhatott volna, hogy az interjú szándékos elmulasztása
esetleg a díj visszatartását is maga után vonhatja, de ő
óvakodott ilyesmit mondani, tudta jól, mivel lehet Viktóriát
inkább meggyőzni. Így az interjú meglett, utána azonban
Viktória sietett Mónikához a kórházba.
