Viktória
hamarosan autóbuszmegállóhoz érkezett, jött az autóbusz is,
felszállt, jegye nem volt, gondolataiba mélyedt, eszébe sem
jutott, hogy jegy is kellene. A következő megállónál ellenőr
szállt fel az autóbuszra; Viktória csak arra ocsúdott fel,
hogy a jegyét kérik.
Viktória felajánlotta a nála
levő összes pénzt, de az persze nem volt elegendő, ezért
azután az ellenőr leszállította a buszról és leigazoltatta.
Szerencsére a személyi igazolványa megvolt, így legalább a
rendőrségi igazoltatást elkerülte.
Ezután gyalogosan mendegélt
tovább. Jó soká bolyongott már, amikor egy köztér akadt az
útjába; ott leült egy padra, a szatyrát maga mellé tette.
Gondolatai ismét a tragédia
órájára szálltak vissza. Látta édesanyját a konyhában, amint
felkészül az ő kedvenc ételeinek elkészítéséhez. A gáz
szivárog, de anyu azt nem észleli; és ez volt az, amit
Viktória sehogy sem értett; anyu ugyan évekkel azelőtt
agyműtéten esett át, melynek során kivették a szaglóidegét, de
akkor is észre kellett volna vennie a gázt, hiszen az kaparja
a torkot és égeti a tüdőt; anyu pedig mindig olyan óvatos
volt. Hát hogy történhetett meg mégis, ami megtörtént?
Viktória szemét ismét ellepték
a könnyek. Felállt a padról, szatyorját ottfelejtette; egy
perc múlva ugyan eszébe jutott a szatyor, de csak megvonta a
vállát, nem ment vissza érte, ment tovább, maga sem tudta,
hová és miért.
Azután a Lánchídhoz érkezett.
A híd közepén megállt, lenézett a Dunára. A víz csendesen
folydogált, a híd és a partok fényei pislákolva verődtek
vissza róla.
"Vajjon lesz-e bátorságom
megtenni?"
Viktória a jövőbe nézett;
régebben mindig látta magát, mint egyetemi diáklányt; mint
Feri feleségét; mint két gyermek anyját; most azonban semmit
sem látott.
Elgondolta, hogy mindig
mennyire vágyott arra, hogy felnőtt legyen, nagykorú, és a
saját életét élhesse; pedighát nem volt rossz dolga
gyermekként: szülei nagyon szerették, ő is a szüleit; és
mégis, a felnőtt élet új örömet, az önállóság örömét ígérte
Viktóriának; no, ha erre vágyott, hát megkapta.
Viktóriát elemi erejű
elkeseredés kerítette hatalmába, amelybe egész teste
belereszketett: hát ilyen az élet, ilyenek az emberek? Akkor
neki ez nem kell, nem, legyen vége mindennek.
