A BOLONDOK

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy juhászlegény. Mit gondolt, mit nem, azt mondta egyszer az öreg juhásznak:

- Bátyámuram, menjünk be a faluba, szeretnék megházasodni.

Kérdi az öreg juhász:

- Hát van-e már jegyesed?

- Még nincs, de majd lesz, bátyámuram.

Jól van, bemennek a faluba. Ott kérdik ettől is, attól is, hogy hol van leány a háznál, aztán egy helyre beigazítják.

Bemennek egy házba, otthon van a gazda, a felesége, a leánya, s az öreg juhász mindjárt elémondja, hogy mi járatban vannak. A gazda is, a felesége is egyszeribe azt mondták, hogy ők nem bánják: a leány eladó, a legény ügyibevaló, egy koldustarisznyából legyen kettő.

Leültetik a vendégeket, s a gazda leküldi a leányt a pincébe, hogy hozzon fel bort.

Lemegy a leány a pincébe, ottan talál egy kicsi baltát, azt a kezébe veszi, nézegeti. Aztán egyszerre elkezd sóhajtozni, keseregni magában:

- Istenem, istenem, ha én férjhez megyek, lesz nekem egy kisfiam. Annak a kicsi fiúnak Kelemenke lesz a neve. Kelemenkének lesz egy kis ködmönkéje. Ha ez a kicsi Kelemenke egyszer lejön a pincébe, s fel találja venni azt a baltát, véletlenségből megvágja magát s meghal. Kire marad a kis ködmönke? - Elkezdett erre sírni, de olyan keservesen, hogy a szíve is majd meghasadt belé.

Nem győzik várni, lemegy az apja a pincébe.

- Hát téged mi lelt, leányom, miért sírsz?

Elmondja a leány keserves sírással, hogy mire gondolt. Eleget vigasztalja az apja, hogy így meg úgy, legyen eszed, leányom. De a leány csak sírt keservesen, nem akart felmenni. Utána megy az anyja. Annak is elkesergi, hogy kire marad a kis ködmönke. Lemegy az öreg juhász. Öreg juhász után a vőlegény, s azoknak is éppen úgy elkesergi:

- Istenem, istenem, ha meghal a kis Kelemenke, kire marad a kis ködmönke?

Azt mondja az öreg juhász a vőlegénynek:

- No, öcsém, azt tanácsolom neked, hogy ezt a leányt addig el ne vedd feleségül, míg három ilyen bolondot nem találsz a világon.

- Én bizony meg is fogadom a kend tanácsát - mondja a legény, s azzal otthagyták a leányt a pincében. Az öreg juhász ment vissza a tanyára, a legény pedig ment bolondok után.

Ment, mendegélt, s ért egy faluba. Betér egy házba, s hát látja, hogy ott egy ember vasvillával hányja a diót a padlásra.

- Mit csinál kend, bátya? - kérdi a legény.

- Jaj, ne is kérdezze, öcsémuram - három esztendeje, hogy hányom ezt a diót, s nem tudom felhányni a padlásra.

„No - mondja a legény magában -, már találtam egy bolondot.” Zsákot kért az embertől, abba beleszedte a diót, s fölvitte a padlásra. Aztán ment tovább.

Amint ment, mendegélt, benéz egy udvarra, s hát ott egy asszony úgy fonja a gyapjat, hogy a birkát felkötötte a rokkára. Kérdi a legény:

- Mit csinál kend, nénémasszony?

- Gyapjat fonok, öcsémuram.

- Hiszen azt nem úgy kell csinálni, nénémasszony.

Mindjárt megmutatta, hogy kell. Szépen lenyírta a birkáról a gyapjat, s azt mondta az asszonynak:

- No, most mossa meg, ha megszáradott, gerebenezze meg, s úgy kösse a rokkára a gyapjat.

Azzal otthagyta az asszonyt, s amint ment kifelé, mondotta magában nagy örömmel: „Megtaláltam a második bolondot is.”

Megy, mendegél a legény, s egy olyan faluba ér, ahol éppen akkor építették fel a templomot, de a templomra nem vágtak ablakot. A bíró kiparancsolta az egész falut, hogy hordjanak a templomba világosságot. Ment az egész falu, még a gyerekek is. Vittek egy-egy zsákot. A zsák száját arra tartották, amerre a nap sütött. Mikor aztán azt gondolták, hogy tele van a zsák világossággal, hirtelen bekötötték a zsák száját, szaladtak a templomba; ott a zsákot kioldották, hadd áradjon ki belőle a világosság.

„Hej - mondja a legény -, megvan a harmadik bolond is, de még több is háromnál.” Meg­tanította az embereket, hogy a templomra ablakot kell vágni, s úgy lesz világosság. Azzal szépen megfordult, visszament a mátkájához, s még aznap megtartották a lakodalmat.

Itt a vége, fuss el véle!