|
|
A LÓ MEG AZ EGÉR
Egyszer egy ló megunta a gazdáját, s elbujdosott. Kötőfék volt a fejében, s annak a szára vonszolódott a földön. Meglátta ezt egy kis egerecske, s hopp, a szájacskájával megfogta a kötőfék szárának a végét! Aztán hirtelen a ló elébe futott, s ment előtte, mintha ő vezette volna a lovat. - Na lám - cincogott az egerecske -, milyen erős vagyok! Vezetem a lovat! A ló semmit sem szólott, csak mosolygott magában. Ment, mendegélt szép csendesen a hencegő egerecske után. Az meg csak cincogott tovább:
Szép, szép, ó de szép, Így cincogott, hencegett az egerecske, de egyszerre torkán akadt a csúfolódó nóta. Torkán akadt bizony, mert egy nagy folyó partjára értek. Nosza, egerecske, vezesd át ezen a folyón a lovat! - Előre! Előre! - szólalt meg most a ló. - Mit álldogálsz, hős egér? Vezess át a folyón, hisz csak térdig ér! Mondta az egerecske:
Van eszem, hogy nem teszem, - Na, mindjárt megmutatom, hogy nem mély - mondta a ló. Szépen bement a folyóba, s megállott a közepén.
Látod-e, te kis egér, - Az ám, neked, de nem nekem! - válaszolt az egerecske.
Ami neked térdig ér, Így cincogott az egerecske, aztán könyörögve kérte a lovat:
Jere vissza, végy hátadra, - Jól van - mondta a ló -, általviszlek, ha megfogadod, hogy nem hencegsz többet. Most már ezt cincogta az egerecske:
Esküszóval fogadom, - Úgy legyen - mondta a ló, s általvitte a folyón az egerecskét. |