A NAGYOT MONDÓ LEGÉNY

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egy szegényember s annak három fia.

Egyszer a király kihirdetteti az egész országban, hogy annak adja leányát s fele királyságát, bárki fia-borja legyen, aki valami olyat tud mondani, hogy azt ő el ne higgye.

Meghallja ennek a hírét a szegény ember, s mondja a fiainak:

- Na, fiaim, eredjetek, próbáljatok szerencsét!

Az idősebb meg a középső fiú azt mondták, hogy ők már csak itthon maradnak, túrják a földet, hanem a legkisebb fiú kétszer se mondatta magának, indult a király városába.

Hát amikor megérkezik a király udvarába, tele van az udvar királyúrfiakkal, hercegekkel, grófokkal, bárókkal, minden rendű s rangú legényekkel. Mondottak azok mindent, egyik nagyobbat a másiknál.

De mondhattak akármit, a király mindent elhitt.

Mikor aztán nagy szégyenkezve mind eltakarodtak, s kitisztult az udvar, fölment a szegény legény a királyhoz, köszöntötte illendőképpen:

- Adjon isten jó napot, felséges királyom.

- Adjon isten, fiam, hát mi járatban vagy?

- Én bizony, felséges királyom, szeretném feleségül venni a királykisasszonyt.

- Elhiszem, fiam, de aztán miből tartanád el?

- Hát van egy kicsi földünk.

- Elhiszem fiam.

- De van ám két ökrünk is meg egy tehenünk.

- Elhiszem, fiam, hogyne hinném.

- Hm, de a minapában akkorára nőtt az udvarunkban a trágyadomb, mint egy torony.

- Én azt is elhiszem, fiam, hogyne hinném.

- Azt a nagy trágyadombot a két bátyámmal mind kihordottuk egy talyigán három nap alatt.

- Hiszem, fiam, hiszem.

- Az ám, csakhogy nem a mi földünkre hordottuk, hanem a szomszéd földjére.

- Hiszem, fiam, hiszem.

- Mikor ezt észrevettem, hazamegyek, s mondom az apámnak, hogy mi történt.

- Hiszem, fiam, hiszem.

- Kimentünk négyen, megfogtuk a földnek a négy sarkát, felemeltük, s a trágyát szépen a mi földünkre borítottuk.

- Én elhiszem, fiam, ha nem is mondod.

- Azután bevetettük a földünket búzával.

- Hiszem, fiam, hiszem.

- De aztán nőtt ebből a búzából olyan sűrű rengeteg erdő, hogy olyat még felséged sem látott. Termett ott annyi makk is, mint égen a csillag.

- Hiszem, fiam, hiszem.

- Mondja az apám: „Én bizony nem vágom ki ezt az erdőt, hanem veszek egy csorda disznót, s a makkot megetetem.”

- Hiszem, fiam, hiszem, hogyne hinném.

- Az ám, de a disznócsorda mellé pásztor is kellett.

- Hiszem, fiam, hiszem.

- Mit gondol, felséges királyom, kit fogadott fel az apám? Felségednek éppen az öregapját.

- Hazudsz, te akasztófáravaló! - kiáltott nagy haraggal a király.

De már most hiába, elszólta magát. Egyszeribe vendégséget hívatott, a leányát összeadatta a szegény legénnyel, nekiadta fele királyságát, s megígérte, hogy holta után övé lesz az egész.

Csaptak aztán nagy lakodalmat, folyt a bor Hencidától Boncidáig. Mindenki kapott valamit, aki odakerült. Én is egy csontot kaptam, azzal elszaladtam.

Itt a vége, fuss el véle!