RÓKÁNÉ MEG A VADGALAMB

Rókáné komámasszonynak estefelé még nem volt meg a vacsoráravalója.

- Ejnye, ejnye - mormogott magában komámasszony -, de rossz napom van! Egész nap járok, semmit sem találok!

Szomorúan kullogott az erdőben, nézett jobbra, nézett balra, felnézett minden fára - hopp, megvan! Nini, egy fa tetején ott turbékol a vadgalamb. Sunyi módon felsandított a fára, s köszönt:

- Adjon isten, szépen búgó, burukkoló vadgalamb!

- Burukk, burukk, adjon isten, komámasszony. Hol jár, mit csinál?

- A városból jövök, szépen búgó, burukkoló vadgalamb.

- A városból? Mi újság?

- Hej, szomorú újság van ott. A király kiadta rendeletbe, hogy ezentúl a vadgalamboknak nem szabad a fán ülni, hanem le kell szállani a földre, ottan sétálni szépen, rendesen.

- Ej, ej, igazán? Hát ha őfelsége úgy parancsolja, úgy lesz ezután.

Mindjárt le is akart szállni a fáról. De egyszerre csak rókáné komámasszony nyugtalanul kezdett fülelni. Lódobogást, kutyaugatást hallott.

- Nem látsz, nem hallasz valamit, szépen búgó, burukkoló vadgalamb?

- Burukk, burukk, bizony látok.

- Kit látsz, mit látsz?

- Látok egy embert.

- Hát még?

- Az ember alatt egy lovat.

- Hát még?

- A ló mellett egy kutyát.

- No, akkor isten áldjon.

- A király rendeletét nem mutatod meg?

- Majd máskor, majd máskor. Haza kell szaladnom. Sok a dolgom!